← Vissza

news.bsdnet.hu

Végül nem Balásy cége rendezheti az augusztus 20-ai állami ünnepséget

Klubrádió 2026-07-14 10:33
Bár 8,7 milliárdot már kifizettek Balásy Gyula cégének. A Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Zrt. (NRÜ) felbontotta a Balásy Gyula érdekeltségébe tartozó Lounge Event Kft.-vel kötött keretszerződését, így az idei augusztus 20-ai állami ünnepségsorozat szervezését már nem a vállalat végzi. A HVG beszámolója szerint az NRÜ februárban kötött keretszerződést a Lounge Event Kft.-vel. Ennek értelmében a társaság 5 milliárd forintért vállalta a tűzijáték lebonyolítását, míg a kapcsolódó rendezvények megszervezésére további 12,5 milliárd forintos megbízást kapott. A cég megkezdte az egyedi megrendelések teljesítését, az NRÜ pedig már 8,7 milliárd forintot ki is fizetett számára. A helyzet májusban fordult meg, amikor hűtlen kezelés és pénzmosás gyanúja miatt nyomozás indult a Balásy-cégek ügyében. A cégcsoport bankszámláit zárolták, emellett a NAV is végrehajtást kezdeményezett. A számlazárolás következtében az augusztus 20-ai rendezvényeken dolgozó alvállalkozók kifizetése is ellehetetlenült. A Tisza-kormány és az NRÜ ezt követően úgy döntött, hogy „nem tartotta elfogadhatónak, hogy a programot a korábbi, indokolatlanul költséges keretszerződéses konstrukcióban valósítsák meg”, ezért felmérték a piaci lehetőségeket, és megkeresték azokat a rendezvényszervezőket, amik a rövid határidő ellenére is képesek lehetnek a rendezvény megvalósítására. Az NRÜ július 7-én új közbeszerzési eljárást indított, amelyre július 13-ig lehetett ajánlatot benyújtani. Az idő rövidsége miatt az állami cég hirdetmény nélküli, tárgyalásos közbeszerzési eljárást választott. Ez a közbeszerzési forma kizárja a nyilvános versenyt, mivel az ajánlattevőket célzottan hívják meg, majd egy gyors tárgyalási folyamat végén választják ki a nyertes vállalkozást. A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint három céget hívtak meg az eljárásba, amelyet a közeljövőben lezárnak. Az idei állami ünnepséget „csökkentett műszaki tartalommal” rendezik meg, ugyanakkor a Belügyminisztérium hangsúlyozta, hogy ez „nem érinti az ünnep méltóságát és a résztvevők biztonságát”. A program fő attrakciója ezúttal is az esti show lesz: drón- és fénytechnikai elemekkel, parlamenti fényfestéssel, majd egy 10 perces tűzijátékkal és egy 2 perces görögtűz-bemutatóval. Forrás: 444
Eredeti cikk megtekintése →