Vitézy Dávid lefejezte a MÁV-ot, távozik Wáberer György is
Magyar Nemzet
2026-07-14 16:12
– A MÁV igazgatóságában teljes személycsere következik, mivel lemondott megbízatásáról Barna Zsolt, Bethlen Miklós, Deák Tibor, Ratatics Péter, Wáberer György. A mai napon felmentettem Lepsényi István eddigi igazgatósági elnököt és Parragh László igazgatósági tagot – közölte Facebook-oldalán Vitézy Dávid. A közlekedési és beruházási miniszter azt is elárulta, hogy még nincs meg, kikből áll majd az igazgatóság a jövőben. – A magyar vasúti közlekedés felvirágoztatása és megújítása a Kormány kiemelt fontosságú célkitűzése, új Igazgatóság kinevezéséről a Közlekedési és Beruházási Minisztérium rövidesen intézkedik – jelezte.
Emlékezetes, a választások előtt Wáberer György is a Telexnek nyilatkozott, és támadta az előző, Fidesz által támogatott kormányt, noha annak munkájában ő maga is részt vett miniszterelnöki biztosként. A MÁV igazgatóságában betöltött szerepéről akkor úgy nyilatkozott, hogy ők jó döntéseket hoztak volna, de a politikai vezetés átverte a saját akaratát az igazgatóság ellenzése mellett is. A most távozó igazgatóságot egyébként még Lázár János nevezte ki.
Wáberer Györgyről olyan pletykák is szárnyra kaptak a választások után, hogy ő szeretne lenni a közlekedési miniszter. Ezt a pozíciót Vitézy Dávid kapta meg, Wáberer György pedig elkulloghat.
Borítókép: Vitézy Dávid beintett Wáberer Györgyéknek. Fotó: Vémi Zoltán