● news.bsdnet.hu

„Óh, az én próféta lelkem” – sóhajtozom Hamlettel, és minden okom meg is van rá. Ugyanis mikor ez év február 22-én először foglalkoztam Donald Trump tervezett pekingi látogatásával, már jeleztem, hogy az akkor közzétett, március 31-re kitűzött időpont nem lesz megfelelő a kínai vendéglátók számára, mert zavaróan ütközik a Csingming-ünneppel, mely idén április negyedikére esett (ez egy mozgó ünnep egyébként). (Képünk illusztráció) Igazam lett,aza látogatás el is maradt, csak épp nem a Csingming-ünnep, hanem az iráni háború miatt. Most Trump újra Pekingbe készül, jövő héten, és azt kell mondanom: megint rosszkor megy, bár ezt most nem a kínai naptárnak köszönheti, hanem csakis saját magának. Komoly lépéshátrányból kell majd tárgyaljon, és az ilyen helyzeteket nehezen tűri. A dolgok jelen állásáta The New York Times elemzése alapjánmutatom be, saját megjegyzéseimet pedig szokás szerint a bekezdések végén, csillag alatt lehet majd megtalálni. Látogatás a legrosszabbkor Közismert tény, miszerint az elhúzódó iráni háború olyan mértékben kimerítette az amerikai tűzerőt, hogy a kínai elemzők nyíltan megkérdőjelezik Washington képességét Tajvan védelmére. Ez a fejlemény veszélyezteti Trump elnök alkupozícióját a jövő héten Kína legfőbb vezetőjével, Hszi Csin-pinggel tartandó, nagy jelentőségű csúcstalálkozóján.* *Itt még annyit kell mondanom, hogy én februárban április közepét vagy június elejét találtam volna alkalmas időpontnak, de látják, kérem, ez a Trump nem hallgat rám, ahogy senki másra sem – felőlem menjen most, én annak idején szóltam előre. A február végén kitört háború óta az Egyesült Államok felhasználta nagy hatótávolságú lopakodó cirkálórakétáinak körülbelül felét, és nagyjából tízszer annyi Tomahawk cirkálórakétát lőtt ki, mint amennyit jelenleg évente vásárol – legalábbis a Védelmi Minisztérium belső becslései és kongresszusi tisztviselők szerint. Egyes kínai katonai és geopolitikai elemzők szerint a háború nem csupán kimerítette az amerikai lőszerkészleteket, hanem megtörte Amerika dominanciájának illúzióját is. Úgy vélik, hogy a háború feltárta az amerikai katonai stratégia egyik fő hibáját: az Egyesült Államok képtelen elég gyorsan gyártani a fegyvereket ahhoz, hogy tartós, intenzív konfliktus esetén feltöltse arzenálját.* *Hogy úgy mondjam, az egyenletből egy fontos ismeretlent kihagynak ezek az elemzők: azt tudjuk a Pentagon közlései nyomán, mennyi lőszer fogyott, de azt nem, hogymennyiből,mekkora volt az eredeti készlet. És nem is fogjuk megtudni, mert ez speciel tényleg hadititok. Innentől kezdve viszont értelmetlenek a spekulációk. Ez a kimerülés „jelentősen csökkentette az amerikai hadsereg harci erejének hatékonyságát, és felfedte globális katonai hegemóniájának hiányosságait” – mondta egy interjúban Yue Gang, a Népi Felszabadító Hadsereg nyugalmazott ezredese. Az ilyen érvek tovább táplálják a kínai háborúpárti elemzők – és potenciálisan a pekingi kormány – körében terjedő narratívát, miszerint az amerikai erők már nem tudnák hatékonyan megvédeni Tajvant, ha az Egyesült Államok és Kína valaha háborúba keveredne a sziget függetlensége miatt. A kínai nacionalisták logikája szerint, mivel az Egyesült Államok nem tudott gyors győzelmet aratni Irán felett, amely csak egy regionális katonai hatalom, akkor valószínűleg még kevésbé lenne sikeres Kína ellen, amelyet az elemzők vele egyenrangú versenytársnak tekintenek. Ebből a szempontból az Egyesült Államok és Irán közötti patthelyzet gyengíti Trump pozícióját a jövő héten esedékes, Hszi elnökkel folytatandó tárgyalásokon. „Trump eredetileg úgy tervezte, hogy gyors győzelmet aratni látogat Kínába, és kihasználja helyzetét, hogy növelje a nyomást Pekingre” – mondta Yue. „Most azonban, hogy a konfliktus patthelyzetbe került és a hadműveletek megrekedtek, nehéz helyzetben találja magát. Nem lesz képes ugyanazt az arroganciát sugározni.” Trump várhatóan megállapodásokat fog keresni Hszi Csin-pinggel, hogy csökkentse az Egyesült Államok kereskedelmi hiányát Kínával szemben. Ez magában foglalhatja Peking ígéretét, hogy több amerikai szójababot és Boeing repülőgépet vásárol. Emellett nyomást próbál majd gyakorolni Hszi Csin-pingre Kína iráni olajvásárlásainak folytatásával kapcsolatban – mondta Jamieson Greer, az Egyesült Államok kereskedelmi képviselője szerdán a Bloomberg TV-nek. Kína részéről a cél a Trump-adminisztrációval való kapcsolatok stabilizálása és a kereskedelmi fegyverszünet meghosszabbítása, hogy a gazdasága újraélesztésére és a saját technológiái fejlesztésére összpontosíthasson. Peking azt szeretné, ha a Trump-adminisztráció csökkentené Tajvan támogatását. Hszi februárban figyelmeztette Trumpot, hogy Kína „soha nem fogja engedni, hogy Tajvan elszakadjon Kínától”, miközben arra szólította fel, hogy „óvatosan” kezelje az Egyesült Államok fegyvereladásait a szigetnek. (A Trump-kormány azóta elhalasztotta a Tajvan számára szánt fegyvereladási csomag bejelentését, hogy ne bosszantsa fel Hszit.)* *Amit Hszi nagyon jól tud, és egyszerű, bár kötelező udvariassági gesztusnak tekint, nem pedig különleges kegynek, így aztán sok értelme nem is volt a dolognak, legfeljebb Tajvan került nagyobb veszélybe, mint bármikor máskor. Kína legfőbb diplomatája, Vang Ji arra utalt, hogy Peking valamilyen átütő eredményt szeretne elérni. A múlt hónapban Marco Rubio külügyminiszterrel folytatott telefonbeszélgetése során Vang arra szólította fel Kínát és az Egyesült Államokat, hogy „nyissanak új lehetőségeket” a tajvani kérdésben, bár a részletekbe nem ment bele.* *Érdekelne, mire gondolt az eddig már ezerszer elhangzott verziókon kívül, ugyanis Tajvan kapcsán egészen egyszerűen nincsenek új lehetőségek. Nem is lehetnek: vagy független marad, vagy annektálja Peking, tertium non datur, és Hong Kong példája nagyon alaposan megmutatta a világnak, hogyan is működik az a bizonyos „egy ország, két rendszer” elv: kizárólag formálisan és a gyakorlatban sehogyan sem. Egy hanyatló nagyhatalom? A csúcstalálkozó előtt mindkét ország megpróbálta fenntartani a semleges, bár kissé feszült nyugalmat. Kína óvatosan járt el az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni háborújának megvitatásakor, amely konfliktust állítása szerint kezdettől fogva ellenezte. Hszi elnök legközelebb akkor került Trump elnök bírálatához – anélkül, hogy nevén nevezte volna őt –, amikor a nemzetközi jog megsértését „visszatérésnek” nevezte „a dzsungel törvényéhez”. Az a törekvés, hogy egyelőre udvariasak maradjanak, magyarázhatja, miért voltak óvatosak a kínai állami hírügynökségek az iráni háború következtében kialakult amerikai katonai sebezhetőségről szóló kommentárjaikban. A jelentések és kommentárok megemlítik a rakétakészlet kimerülését és az amerikai erőforrások átcsoportosítását, de általában nem merik azt állítani, hogy a háború stratégiailag előnyös Kínának – mondta Manoj Kewalramani, az indiai Bangalore-ban található Takshashila Intézet indo-csendes-óceáni szakértője, aki a kínai médiával foglalkozik. Egyetlen figyelemre méltó kivételt lehet említeni, egy esszét a Qiushi-ban, a Kommunista Párt vezető elméleti folyóiratában, amely azt állította, hogy „a konfliktus kimerítette az Egyesült Államok stratégiai erőforrásait, ami potenciálisan bizonytalan helyzetbe hozhatja az országot”. Illetve volt egy másik példa is: a Global Times, a Kommunista Párt által ellenőrzött nacionalista újság egyik vezércikke, amely szerint ha az amerikai hadsereg nem lenne képes fegyvereket telepíteni szerte a világon, az Egyesült Államok „sánta óriás” lenne.* *Ezt magyarul nyugodtan tessenek „agyaglábú óriásnak” érteni, csak azért nem fordítottam eleve így, hogy jelezzem: a kínai kifejezések néha zavarba ejtően magyaros logika szerint épülnek fel. Hu Xijin, a Global Times befolyásos volt szerkesztője szerint a háború által feltárt kihívások a fegyverellátási láncban nemcsak anyagi, hanem pszichológiai előnyt is biztosítanak Pekingnek egy esetleges tajvani háborúban. Mint mondta: „Ha a helyzetet Kína és az Egyesült Államok közötti, a Tajvani-szoros körüli stratégiai-bizalmi játéknak tekintjük – egyfajta sakkjátszmának, ha úgy tetszik –, akkor az Egyesült Államok az összes figuráinak elvesztése előtt áll.” Katonai szempontok A Fehér Ház és az amerikai katonai vezetés elutasítja azt a nézetet, miszerint a közel-keleti hadműveletek meggyengítették Washington ázsiai pozícióját. Pete Hegseth védelmi miniszter kijelentette, hogy Kína „erő útján” történő megfékezése a Védelmi Minisztérium négy legfontosabb prioritása közé tartozik. Amikor a múlt hónapban egy szenátusi meghallgatáson megkérdezték, hogy a Közel-Keletre átirányított erőforrások gyengítik-e az amerikai hadsereg készenlétét a Csendes-óceán térségében, Samuel J. Paparo Jr. admirális, a hadsereg Indo-Csendes-óceáni Parancsnokságának vezetője azt mondta: „Nem látom, hogy bármilyen tényleges hatással lenne ez a Kína visszatartására irányuló képességünkre.” Természetesen rengeteg kérdés merül fel Kína saját katonai készenlétével kapcsolatban. A Népi Felszabadító Hadsereg nemcsak hogy közel öt évtizede nem vett részt komolyabb harci cselekményekben, de vezetőségét is megtizedelték a politikai tisztogatások és a korrupció elleni intézkedések. Ehhez képest az amerikai hadsereg megmutatta erejét azzal, hogy likvidálta Teherán vezetőit, ellenőrzése alá vonta az iráni légteret, és különleges erőket küldött az ellenséges területre egy lezuhant pilóta kimentésére. „Az Egyesült Államok nagyon sikeresen bizonyította háborús képességeit oly módon, hogy Kína ezt hitelesnek tekintse” – mondta Drew Thompson, a Pentagon egykori tisztviselője, aki jelenleg a szingapúri S. Rajaratnam Nemzetközi Tanulmányok Iskolájának vezető kutatója. Thompson óva intett attól is, hogy az iráni konfliktust a Tajvanért folyó háborúval hasonlítsák össze. A sziget védelmében az Egyesült Államok nagyrészt hajók elleni rakétákra támaszkodna a kínai inváziós flotta ellen, amelyeket Irán ellen csak korlátozottan használtak.* *Nos igen, vannak műfaji különbségek: ez a körte nem olyan alma, mint amilyen szilva az a barack. Szürke zónák és szövetségek Kína még háború nélkül is rámutathat a Trump-kormány előtt álló nehézségekre, és az ázsiai amerikai szövetségesek előtt azzal érvelhet, hogy Washingtonra nem lehet biztonsági garanciaként támaszkodni. „Amikor a szövetségesek bizonytalansággal szembesülnek a csapatok bevetése és a felszerelések késedelme miatt, az elkerülhetetlenül kérdéseket vet fel ebben a régióban az Egyesült Államok biztonsági garanciáinak megbízhatóságával és következetességével kapcsolatban.” –mondta Wang Dong, a Pekingi Egyetem Globális Együttműködési és Megértési Intézetének ügyvezető igazgatója. Hozzátette, hogy az Egyesült Államok „elérte globális katonai jelenlétének határait”.* *Pestiesen hozzá kell tennem: „Azt maga csak szeretné, Sajókám, azt maga csak szeretné!”. Kínát végül az iráni háború arra bátoríthatja, hogy szürke zónás taktikákkal – olyan agresszív lépésekkel, amelyek nem vezetnek teljes körű háborúhoz – határozottabban lépjen fel Ázsiában. Az elmúlt néhány hónapban például Kína egy mesterséges szigetet épített bizonyos vitatott vizeken Vietnam partjainál, ami segít neki nagyobb ellenőrzést szerezni a Dél-kínai-tenger felett. Peking valószínűleg nem fogja felgyorsítani a Tajvan megszállására irányuló terveit – mondta Brian Hart, a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának China Power Project nevű programjának munkatársa. Bármilyen ilyen terv elsősorban „politikai tényezőkön” alapulhatna, például a sziget állami függetlenségének hirtelen kikiáltásán – mondta.* *Amire egyébként nem kerülhetne sor egy tajvani rendszerváltás nélkül. Ugyanis azt manapság sok nyugati elfelejti, hogy Tajvanon kuomintangista, vagyis csangkajsekista rendszer van érvényben, melynek egyik sarokköve, miszerintTajvan a valódi kínai állam, a pekingi rendszer csak kommunista bitorlók átmeneti juntája,és a törvényes rend helyreállítása után Pekingben csatlakozik Tajpejhez, nem Tajpej Pekinghez, ilyenformán tehát ha kikiáltanák a függetlenségüket, akkor lemondanának az összes területi és politikai igényükről, ami miatt de facto függetlenek. Mondtam, hogy a távol-keleti politika nem egyszerű. Összefoglalva: kétségtelen, hogy a kínai–amerikai csúcstalálkozó jövő heti időpontja Washington számára nagyon hátrányos. Vigasztaljon mindenkit az a tudat, hogy míg Donald Trump az amerikai elnök, minden egyéb pillanat legalább ugyanennyire rossz lesz, vagy ezért, vagy azért. Jobb volna nem időpontot, hanem amerikai elnököt cserélni, amondó vagyok. Szele Tamás