← Vissza

news.bsdnet.hu

Visszavonul Csuja Imre, ekkor lép utoljára színpadra

Naphíre 2026-05-07 12:31
Lezárul egy legendás pályafutás: Csuja Imre júniusban utoljára lép színpadra az Örkény Színház társulatának tagjaként. A népszerű színész visszavonulásával egy korszak ér véget, miközben több meghatározó művész is távozik a színháztól. Most azonban kiderült, hogy a 65 éves Jászai Mari-díjas színész utoljára június 3-án lép színpadban az Örkény Színházban a Kertész utcai Shaxpeare-mosó című előadásban – írja azIndex. Ezzel véget ér egy több évtizedes, kiemelkedő színházi pályafutás, amely során Csuja Imre számos emlékezetes alakítással gazdagította a magyar színházi életet. Az is kiderült, hogy az Örkény Színház társulatától nemcsak Csuja, hanem Hámori Gabriella és Kerekes Éva is távozik. Hámori, aki több mint 20 éve tagja a társulatnak, már idén februárban jelentette a távozását. Kiemelte, döntése nem kapcsolódik a színházban lezajlott igazgatóváltáshoz. Bár a társulatot elhagyja, jelenlegi szerepeit, így a Solnessben és a Kertész utcai Shaxpeare-mosóban továbbra is játssza az évad végéig. Kerekes Éva távozásának okairól a színház nem adott tájékoztatást, de a közönség őt is az évad végéig láthatja a színpadon. A változások ellenére a színház új tagokkal bővül a 2026/2027-es évadtól. A társulathoz csatlakozik Kiss-Végh Emőke, aki már korábban is bemutatkozott a színház közönségének színészként, rendezőként és íróként. Szintén új tag lesz Rába Roland, aki legutóbb a Momo című előadásban vendégművészként szerepelt. Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Eredeti cikk megtekintése →