Földöntúli bombagólt is hozott a Kazincbarcika utolsó NB I-es meccse
NB1.hu
2026-05-15 18:39
Kovácsréti Márk nagyon nagy gólt szerzett.
Az NB I utolsó fordulóját a Nyíregyháza, illetve az élvonaltól búcsúzó Kazincbarcika mérkőzése nyitotta.
A találkozó legelején már megszerezte a vezetést a hazai csapat. Nagy Dominik beadása után Baranyai röviden szabadított fel. A kivágott labdaKvasinaelé került, aki kicselezte Majort majd 18 méterről, ballal lőtt a bal alsó sarokba (1-0). A folytatásban a vendégek kapusa, Juhász Bence volt a főszereplő. Kvasina, majd Tijani fejesét is bravúrral hárította a barcikai hálóőr. A félidő hajrájában Manner és a meccs előttszerződést hosszabbítóAntonov is veszélyeztetett, de mindegyik próbálkozás elakadt Juhászban.
A fordulás után összejött az egyenlítés a Kazincbarcikának. A 66. percben Klausz indítása után Baranyai nyargalt a bal szélen majd remekül centerezettFerenczihez, aki három méterről passzolta a kapu közepébe a labdát (1-1). A 75. percben hatalmas góllal vette vissza a vezetést a Szpari. Katona Bálint passzoltKovácsrétihez, aki 35 méterről a bal felső sarokba lőtt (2–1). A hajrában a pillanatokkal előtte pályára lépő Ikoba szerezhetett volna gólt, majd a 86. percbenTrencsényielső NB I-es góljával ismét egyenlített (2-2).
A végeredmény 2-2, a Kazincbarcika döntetlennel búcsúzott az élvonaltól, a Nyíregyháza legjobb esetben 9. lesz a bajnokság végén.
Fizz Liga, NB I, 33. fordulóNyíregyháza-Kazincbarcika 2-2(1-0)Helyszín: Nyíregyháza Városi Stadion.Vezette: Antal.Gól: Kvasina 6., Kovácsréti 75., illetve Ferenczi 66., Trencsényi 86.Sárga lap: Tijani, Benczenleitner, illetve Szőke, Major, Klausz.NYSFC: Dala – Jovanov, Dreskovics, Katona L., Benczenleitner (Katona M., a szünetben) – Manner (Babics, 88.), Kovács M., Nagy D. (Katona B., 71.), Antonov (Kovácsréti, 62.) – Tijani (Babunszki, 62.), Kvasina.Vezetőedző: Bódog Tamás.KBSC: Juhász – Baranyai, Rácz, Meszhi (Trencsényi, 78.), Ferenczi – Schuszter (Meshack, 78.), Balázsi (Klausz, a szünetben), Szőke, Major, Pukhtyejev (Polgár, 60.) – Könyves (Ikoba, 84.).Vezetőedző: Kuttor Attila.
A Nyíregyháza Spartacus hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbították Nemanja Antonov szerződését. A megállapodás értelmében 2027 nyaráig szól a szerződése. […]
Nemanja Antonovval számolnak Nyíregyházán.
Konkrét csapatot nem említenek.
Ante Roguljic tavaly nyáron lett a DVTK játékosa.
Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága május 14-i ülésén az alábbi határozatokat hozta.
A hírek szerint nem jut neki hely a keretben.
A légiós jelenleg kölcsönben szerepel a DVTK-ban.