← Vissza

news.bsdnet.hu

444: Hajdu János a kihallgatásán arról beszélt, hogy Rogán Antal államtitkárától értesült az ukrán pénzszállítókról

Index 2026-07-15 07:29
A Terrorelhárítási Központ (TEK) felmentett főigazgatója, Hajdu János először Farkas Örstől, a Rogán Antal által irányított Miniszterelnöki Kabinetiroda akkori államtitkárától értesült az ukrán pénzszállítók ügyéről – írja a 444 birtokába került, 24 oldalas jegyzőkönyv alapján, amely Hajdu János gyanúsítotti kihallgatásának részleteit tartalmazza. Hajdu Jánost az ügyben hét rendbeli, a sértett sanyargatásával elkövetett jogellenes fogvatartás bűntettének gyanújával hallgatták ki. A volt TEK-vezető panaszt tett a gyanúsítás ellen, nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését, ugyanakkor vallomást tett. Jelenleg szabadlábon védekezik. A jegyzőkönyv szerint Hajdu Jánost március 3-án (az ukrán pénzszállítók elfogása előtt két nappal) Farkas Örs, polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő hívta fel, és arra kérte, hogy jelenjen meg egy megbeszélésen az Információs Hivatal épületében. A találkozón többek között a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat vezetőjének helyettese, valamint két, számára ismeretlen személy vett részt. Hajdu János elmondása szerint azt sem tudta, hogy az érintettek az Információs Hivatalhoz, az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz vagy a NAV-hoz tartoztak-e. A volt főigazgató a dokumentum szerint ezen a megbeszélésen hallott először arról, hogy a titkosszolgálatok figyelmébe került egy Magyarországon áthaladó ukrán pénzszállító konvoj. Állítása szerint azt is ekkor közölték vele, hogy a szolgálatok feljelentést készülnek tenni a konvoj szabálytalan – de nem illegálisnak minősített – pénzszállítása miatt. A 444 által ismertetett tanúvallomások szerint az akció során több kérdés is felmerült az elfogott személyek kezelésével kapcsolatban. Eszerint az akció után az egyik NAV-os vezető megkapta a TEK-től az eljárás során keletkezett jelentéseket és az átadás-átvételi jegyzőkönyveket. A vallomása szerint ezek pontatlanok voltak. A NAV-os vezető azt állította, hogy az operatív törzsben a jelen lévő TEK-es vezetőktől kérte a bilincsek levételét, mondván: „tanút nem hallgatunk ki bilincsben”. Állítása szerint erre nem kapott választ, kollégái hasonló kérését pedig szintén elutasították, az egyik indoklás szerint azért, mert „a tábornok”, vagyis Hajdu János így rendelkezett. Az ukrán pénzszállító autók lefoglalásában érintett magánszemélyek ügyvédje korábban azt közölte, hogy ügyfeleit álláspontjuk szerint 29 órán keresztül bilincsben és csuklyában tartották, egyikük pedig életmentő orvosi beavatkozásra szorult. Emiatt ismeretlen elkövető ellen feljelentést tettek. Mint arról korábban beszámoltunk , felfüggesztette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az ukrán pénzszállító ügyében indított nyomozást, miután a Magyarországon elvégezhető nyomozati cselekményeket befejezte. A hatóság szerint nem került elő olyan bizonyíték, amely alátámasztaná bűncselekmény elkövetését, az ügy végleges lezárásához azonban még meg kell érkeznie az osztrák hatóságok jogsegélykérelemre adott válaszának. Március 5-én az M0-s autóút alacskai pihenőhelyén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 7 ukrán állampolgárt, köztük egy egykori titkosszolgálati tábornokot és 2 páncélozott pénzszállító autót állított elő, amelyek összesen 40 millió dollárt, 35 millió eurót és 9 kilogramm aranyat akartak szállítani Ukrajnába. Az „aranykonvoj-akció” néven elhíresült rajtaütésről azonban azóta kiderült, hogy az ügy több szempontból is sántít, hiszen egyes információk szerint az akció időpontjáról és szükségességéről is maga Orbán Viktor dönthetett . Júniusban kiderült, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) készített egy belső dokumentumot, amely a mélyére ás a márciusi aranykonvoj-akciónak. A vizsgálatról kiderült, hogy már a kijelölésük is jogsértő volt , de a Terrorelhárítási Központ (TEK) bevonása és az ukránok előállításának szükségessége is kérdőjeleket hagy maga után. A dokumentum szerint az ügyészségi anyag hollétét senki sem tudta, de több határozat is hiányosnak bizonyult. Eleinte arra sem volt jogalap, hogy milyen okból foglalták le az Oscsadbank pénzét. Majd az ügyészség közleményben reagált az aranykonvojüggyel kapcsolatos sajtóhírekre, és leszögezte, a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően minden szükséges intézkedést megtesz az ügy körülményeinek teljes feltárására. Az ügyészség szerint a pénzmosás egyszerű gyanúja a rendelkezésre álló adatok alapján fennállt, a NAV kijelölése jogszerű volt, az akcióról pedig csak utólag szereztek tudomást. Magyar Péter miniszterelnök azonnali belső vizsgálatot rendelt el a NAV-nál, a TEK-nél és az érintett szolgálatoknál az aranykonvoj ügyében, és felszólította a legfőbb ügyészt, hogy haladéktalanul szólaljon meg az üggyel kapcsolatban. Mint írtuk , a Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki Hajdu János volt rendőr altábornagyot, a Terrorelhárítási Központ egykori főigazgatóját.
Eredeti cikk megtekintése →