Kitálalt a leköszönő államtitkár a Balásy-szerződésekről: „egy rossz rendszer alakult ki, nem volt verseny, egyetlen szereplővel lehetett dolgozni”
Naphíre
2026-05-07 11:12
Súlyos állításokat fogalmazott meg Révész Máriusz a Balásy Gyulához köthető kommunikációs szerződésekről. A leköszönő államtitkár szerint a rendszerben nem volt valódi verseny, ezért belülről próbálták csökkenteni a szerintük túlárazott költéseket, az ügyben pedig még minisztereket is megkerestek.
A hamarosan leköszönő államtitkár hangsúlyozta, nem véletlenül dolgozott együtt Petényi Mirkóval, az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ (AMFK) nevű állami cég ügyvezető igazgatójával. Petényi hétfői közösségi médiás posztja szerint közösen kerestek megoldásokat a rendszer kijátszására. Révész kiemelte, a közbeszerzési rendszer „rosszul lett kialakítva”, mivel
„egy rossz rendszer alakult ki, nem volt verseny, egyetlen szereplővel lehetett dolgozni”.
Ezt azzal szemléltette, hogy elmondása szerint a Lounge nem tudott olyan rosszul és olyan drágán dolgozni, hogy legközelebb ne vele kelljen szerződnünk. Révész hozzátette, az államtitkárság többször jelezte a Nemzeti Kommunikációs Hivatalnál és más fórumokon is, hogy a konstrukció nem fenntartható, de egy már lezárt, érvényes közbeszerzés korlátozta a mozgásterüket. Végül azt választották, hogy a törvényesség határáig elmenve próbálták csökkenteni a cégen keresztül elköltött összegeket.
Révész Máriusz részleges sikernek titulálta azt, hogy el tudták érni az önálló nyomdai közbeszerzés kiírását, ami jelentős megtakarítást hozott. Emellett több nagyobb rendezvényt civil és sportszövetségeknek szerveztek ki, ami bár többletmunkával járt, de olcsóbb megoldás volt, mint a keresztszerződés.
Révész kiemelte, hogy a Nemzeti Kommunikációs Hivatal akkori elnökével 3-4 alkalommal biztosan egyeztettek, aki az államtitkár szerint segítőkész volt, de nem tudott eltérni a már meglévő közbeszerzésektől. Hozzátette,
Elmondása szerint Gulyás meglepődött és elfogadhatatlannak nevezte az árakat, de érdemi változtatásra nem volt lehetőség, mivel a közbeszerzés nem az ő minisztériumához tartozott.
Az államtitkártól megkérdezték, hogy eddig miért nem állt ezzel nyilvánosság elé, amire úgy válaszolt, hogy a kormányzaton belül ritkán szokás „nekirontani” más területeknek, a problémát pedig többször is jelezték belső csatornákon. Ráadásul az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság költségvetésének csak töredéke ment a Lounge-on keresztül: 2023-ban 4 százalék, 2025-ben már csak 0,8 százalék.
Mostani megszólalásának pedig az volt a célja, hogy végre szembenézzenek a rendszer hibáival. Kiemelte, ha bebizonyosodik, hogy valaki törvénytelen módon járt el és gazdagodott meg, annak következményei kell legyenek.
Arról is beszélt, hogy nem tervez politikai jövőt és hogy a Fideszhez kötődik, így „nagyon kínos lenne”, ha a másik oldalon vállalna szerepet. Jelenleg a program átadására és a futó projektek lezárására koncentrál, abban bízva, hogy az Aktív Magyarország Program egyben marad.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!