← Vissza

news.bsdnet.hu

NB I: Négygólos meccsen búcsúztatták el Kádár Tamást

Csak Foci 2026-05-15 20:58
A találkozó elején a Puskás Akadémia kezdett aktívabban, az 5. percben Lukács beadása után Németh András előtt adódott lehetőség, ám hosszúra sikerült az átvétele, így Hegyi még időben tisztázni tudott. A folytatásban a hazaiak is veszélyeztettek: a 16. percben Kern távoli lövése tartott a bal alsó sarok felé, de vendégek kapusa látványos vetődéssel szögletre mentett. Nem sokkal később Szemel szöglete után Nagy Zsolt fejelt hét méterről a kapu fölé. Kicsivel több mint félóra játék után Zeljkovic hátulról lökte fel Nagy Zsoltot a tizenhatoson belül, azonban a játékvezetők nem tudták visszanézni az esetet, mert a VAR-rendszer átmenetileg meghibásodott a stadionban. A technikai problémát végül az első félidő hajrájára sikerült elhárítani. A hajrában mindkét csapat próbálkozott még: Lukács külsővel tekert a jobb felső fölé, majd Szemel fordulásból leadott lövése kerülte el a kaput, így hosszabbítás nélkül, 0-0-s állással ért véget az első játékrész. A szünet után az MTK fokozatosan átvette az irányítást, és az 56. percben Jurek passza után Átrok 20 méterről célzott a léc alá, de Szappanos bravúrral a kapu fölé tolta a labdát. Két perccel később VAR-vizsgálat után büntetőt ítéltek, miután Jurek lövése után Markgráf kezét találta el a labda a tizenhatoson belül. A tizenegyest Molnár Ádin végezte el, de Szappanos hárított, ám a kipattanót a támadó már nem hibázta el, és három méterről a kapu közepébe lőtt (0-1). Az MTK lendületben maradt, és a 64. minutumban Jurek 19 méteres lövését Szappanos szögletre mentette, majd egy perccel később Szappanos hibáját követően Molnár Ádin próbálkozott ismét, de a hazaiak hálóőre ezúttal javított. A hajrához közeledve a Puskás Akadémia egyre nagyobb nyomást helyezett az MTK-ra, és ez végül a 79. percben góllá érett: Lukács az alapvonal közeléből centerezett a csereként beállt Fameyeh felé, aki két méterről az üres kapu jobb alsó sarkába belsőzött (1-1). A 82. percben újra a fővárosi kék-fehérek szereztek vezetést: Plsek 11 méterről lőtt, Lehoczky nagyot védett, de a kipattanó Kerezsi elé került, aki a frissen beállva két méterről nem hibázott (1-2). A hosszabbításban Nagy Zsoltot a tizenhatoson belül lerántották, a játékvezető VAR-vizsgálat után büntetőt ítélt, amit Lukács magabiztosan értékesített, kialakítva ezzel a 2-2-es végeredményt. [keretes_doboz cim="NB I, 33. forduló"] Puskás Akadémia-MTK Budapest2-2 (Fameyeh 79., Lukács 96. - 11-esből, ill. Molnár Á. 59., Kerezsi 83.) Puskás Akadémia: Szappanos - Maceiras, Harutyunyan, Szolnoki, Markgráf, Nagy Zs. - Okeke, Szemel, Kern - Lukács, Németh MTK Budapest: Hegyi - Varju, Beriashvili, Kádár, Kovács P. - Horváth A., Zeljkovic, Németh H. - Jurek, Átrok, Molnár Á. [/keretes_doboz] https://www.csakfoci.hu/magyar-foci/nb-i-visszavonul-az-57-szeres-magyar-valogatott-jatekos-hivatalos
Eredeti cikk megtekintése →