Közbiztonság Budapesten: négy fővárosi polgármester kéri a kormány azonnali beavatkozását
Magyar Hang
2026-07-15 18:29
– Azonnali kormányzati intézkedéseket kérünk Budapest közbiztonságáért – jelentette be több fővárosi kerületvezető is a Facebook-oldalán . A kezdeményezők Baranyi Krisztina ferencvárosi, Niedermüller Péter erzsébetvárosi, Pikó András józsefvárosi, illetve Soproni Tamás terézvárosi polgármesterek.
Mint kifejtették, mindannyian ugyanazt tapasztalják: „az utcákon egyre súlyosabb szociális, mentális egészséggel kapcsolatos és rendészeti problémák jelennek meg, ezért az emberek biztonságérzete folyamatosan romlik. A helyzetet nem holnap, nem holnapután, hanem leginkább tegnap kell elkezdeni megoldani”.
Arra is kitértek, hogy mi okozza a problémát. Szerintük amellett, hogy az elmúlt tizenhat évben leépült az állami pszichiátriai és addiktológiai ellátás, meggyengült a szociális intézményrendszer, „ki kell mondanunk azt is, hogy a rendőrség súlyos létszámhiánnyal küzd. A közterületeken tapasztalható állapotok ennek a mély társadalmi válságnak a tünetei. Az új kormány súlyos örökséget vett át, de a helyreállítás felelőssége már az övé.” – A budapestiek nem várhatnak a következő évi költségvetésre vagy egy hosszú távú reformprogram végére. Az Országgyűlés és a kormány más ügyekben napok alatt képes jogszabályokat alkotni és forrásokat átcsoportosítani. Budapest közbiztonsága ugyanilyen sürgős fellépést érdemel – tették hozzá.
Emiatt több azonnal végrehajtható intézkedést is javasoltak:
A polgármesterek szerint a kerületi önkormányzatok saját lehetőségeikhez mérten már most is súlyos állami feladatokat vállalnak át. – A központi kormányzat helyett telepítünk térfigyelő kamerákat, támogatjuk a rendőrséget, finanszírozunk szociális programokat. Mindez enyhíti a problémákat, az országos rendszerek hiányát azonban nem képes pótolni – tették hozzá. Jelezték azt is, hogy az ügyben közösen fordulnak Pósfai Gábor belügyminiszterhez, és mielőbbi személyes egyeztetést kezdeményeznek, a fenti javaslatok részletes kidolgozásában és végrehajtásában készek részt venni.