← Vissza

news.bsdnet.hu

Lesz dolga Szijjártó Péternek: ultimátumot kapott a szegedi BYD-gyár a Tiszától, csak így indíthatja el a próbaüzemet – „A törvények mindenkire vonatkoznak”

VG 2026-07-15 19:56
Nem kezdheti meg a próbaüzemet a szegedi BYD-gyár addig, amíg nem építi ki a levegőminőséget ellenőrző rendszert – erről írt közösségi oldalán Stumpf Péter, a Tisza Párt országgyűlési képviselője. A politikus hangsúlyozta: a Tisza-kormány minden ipari beruházással betartatja a magyar jogszabályokat, és ez alól a kínai autógyártó sem jelent kivételt. Stumpf Péter bejegyzésében Fodor Antal képviselő felvetéseire reagált, és azt írta, megérti a szegediek aggodalmait, ugyanakkor mindenkit biztosítani szeretne arról, hogy a környezetvédelmi előírásokat maradéktalanul érvényesíteni fogják. A képviselő szerint a jelenlegi szabályozás egyértelműen meghatározza a próbaüzem megkezdésének feltételeit. Mint írta, a BYD-nak legalább nyolc nappal a próbaüzem megkezdése előtt be kell jelentenie annak időpontját. Ezt követően a kormányhivatal helyszíni ellenőrzést tart, amelynek során megvizsgálja a levegőminőséget ellenőrző rendszer működését. Stumpf Péter hangsúlyozta, hogy A Tisza országgyűlési képviselője szerint véget ért az az időszak, amikor egyes vállalatok politikai kapcsolataik miatt kivételezett helyzetbe kerülhettek. Úgy fogalmazott, hogy a Fidesz-korszak lezárult, és a jövőben minden ipari szereplőre ugyanazok a szabályok érvényesek. Stumpf Péter külön kiemelte, hogy ez Szijjártó Péter „új munkaadója”, a BYD esetében is így lesz, vagyis a kínai vállalatnak ugyanúgy teljesítenie kell valamennyi jogszabályi előírást. Bejegyzése végén a képviselő ismét hangsúlyozta, hogy a Tisza-kormány célja a helyi lakosság egészségének védelme. „A törvények mindenkire vonatkoznak, a szegediek egészségét pedig meg fogjuk védeni!” – fogalmazott Stumpf Péter, aki szerint a BYD csak akkor kezdheti meg a próbaüzemet, ha minden környezetvédelmi és hatósági feltétel teljesül. A BYD és Szijjártó Péter kapcsolata az elmúlt években rendkívül szorossá vált. A korábbi külgazdasági és külügyminiszter jelentette be még 2023 végén, hogy a kínai autógyártó Szegeden építi fel első európai személyautó-gyárát, amelyet 224 tárgyalási forduló előzött meg. Szijjártó időközben lemondott országgyűlési mandátumáról, és a BYD vállalatcsoport külső kapcsolataiért, valamint az új üzletágak fejlesztéséért felelős globális vezetőjeként folytatja pályafutását. A vállalat azóta európai központját, valamint kutatás-fejlesztési és vállalatirányítási feladatokat is Magyarországra telepítette, miközben a szegedi gyárat a kontinens egyik legfontosabb elektromosautó-központjává kívánja fejleszteni. A BYD korábbi közlése szerint a beruházás teljes felfutásakor akár évi 300 ezer autó készülhet Szegeden, a foglalkoztatottak száma pedig hosszabb távon elérheti a 20 ezer főt is, ami tovább növeli a projekt stratégiai jelentőségét.
Eredeti cikk megtekintése →