Dagad az NKA-botrány – Megszólalt Duda Éva ismert koreográfus is
Mediapiac
2026-05-16 06:20
Miközben a Duda Éva Társulat az elmúlt két évben Európa-szerte turnézott, telt házas előadásokat játszott Németországban, Olaszországban és Ausztriában, idehaza egyetlen fillérnyi érdemi állami támogatást sem kapott. A koreográfus az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arról beszélt: a magyar független előadóművészeti szféra az Orbán-kormány évei alatt kritikussá vált helyzetbe került, és a következő időszak legfontosabb feladata nem egyszerűen a pénzosztás újragondolása, hanem egy teljesen új kulturális rendszer felépítése.
„Most van rés a pajzson”– fogalmazott Duda ÉvaRónai Egonnak, aki szerint a kulturális életben kialakult aránytalanságokat végre rendezni kell. A helyzet abszurditását jól mutatja, hogy miközben társulata külföldön komoly szakmai sikereket ér el, ezt teljesen önerőből kellett felépíteniük. Sem szervezési, sem finanszírozási segítséget nem kaptak a magyar államtól.
A legsúlyosabb problémának azonban nem is a forráshiányt tartja, hanem azt, hogy a független művészeti világban gyakorlatilag lehetetlen kiszámítható életpályát kínálni az alkotóknak.
A modern táncszínházi szférában a legtöbb társulat csak projektekre tud szerződtetni művészeket. Többéves szerződések, stabil foglalkoztatás, szociális biztonság alig létezik. Egy táncművész számára a pálya gyakran egzisztenciális bizonytalanságot jelent:
Nincs biztos jövedelem, nincs kiszámítható karrierút, sokszor még a legalapvetőbb szociális védelem sem.
Dudaszerint ez különösen fájó, mert Magyarországon rengeteg tehetséges előadóművész dolgozik, akik számára egyszerűen nincs intézményesített perspektíva.
A koreográfus konkrét számokkal is érzékeltette a helyzetet. Társulata 2025-ben öt pályázatot adott be a Nemzeti Kulturális Alaphoz, de mindegyik elutasítást kapott. További nyolc pályázatot nyújtottak be más támogatási konstrukciókban, ott is nulla támogatás érkezett. Az egyetlen támogatás 800 ezer forintos bértámogatás és ugyanekkora próbahely-hozzájárulás volt.
Miközben egy színházi vagy táncművészeti projekt számára elérhető pályázati összegek jellemzően néhány millió forintos nagyságrendűek, a közbeszédet közben százmilliós, sőt milliárdos kulturális támogatások ügyei uralják. (Például, hogy csak Mága Zoltán milliárdos támogatás tudott összehozni – szerk.)
Duda Éva szerint a rendszer nem egyszerűen aránytalan volt, hanem politikailag is torzított. A műsorban arról is beszélt, hogy miután kiállt a Pride mellett, több helyről olyan jelzéseket kapott: ezzel végleg kizárhatta magát a támogatási körből. Bár konkrét neveket nem mondott, azt állította: egyértelmű volt számára, hogy a döntések nem kizárólag szakmai alapon születnek.
A koreográfus szerint az első lépés az egész rendszer teljes átvilágítása kell legyen. Nemcsak azért, hogy kiderüljön, hová kerültek a kulturális közpénzek, hanem azért is, mert szerinte ma senki sem látja át valójában, milyen csatornákon keresztül osztották szét az állami forrásokat.
„Tabula rasa”
– fogalmazott. Ezzel párhuzamosan szerinte új támogatási modellt kell felépíteni, amelyben megszűnik a politikai alapú kizárás, eltűnnek a „feketelisták”, és valóban szakmai kuratóriumok döntenek.
Duda szerint a döntéshozó testületekben nem politikai kinevezetteknek, hanem a kulturális szféra különböző területeinek képviselőinek kellene helyet kapniuk. Olyan embereknek, akik átlátják a teljes rendszert, értik a különböző műfajak sajátosságait, és képesek objektív szakmai szempontok szerint dönteni.