← Vissza

news.bsdnet.hu

Tuzson Bence: A Fidesz négy ügyben fordul az Alkotmánybírósághoz – Videón, hogy miket sérelmez a párt

Blikk 2026-07-17 16:37
Alkotmánybírósághoz fordul a Fidesz négy ügyben – közölte Tuzson Bence, a párt országgyűlési képviselője pénteken a Facebookon. Horváth Ádám Newsroom újságíró Ezeket látta már? A korábbi igazságügyi miniszter elmondása szerint kezdeményezik a "Magyarország szuverenitását feladó" törvény, az alaptörvény tizenhetedik módosítása, a vizsgálóbizottságok működését érintő törvény, valamint a politikai reklámokkal és hirdetésekkel kapcsolatos jogszabályok alkotmányossági vizsgálatát. A több mint százoldalas beadványt azzal indokolták, hogy szerintük sérülnek az alaptörvény előírásai, és ezek a rendelkezések veszélyeztetik a magyar emberek jogait és érdekeit. Tuzson Bence hangsúlyozta , bíznak abban, hogy az Alkotmánybíróság kizárólag az alkotmány alapján fog dönteni, és nem hajlik " Magyar Péter politikai nyomásgyakorlásának " . A politikus Facebook-bejegyzésében éles kritikát fogalmazott meg a miniszterelnökkel szemben, akit azzal vádolt, hogy "saját hatalmi önkényének kiépítésén" dolgozik, és olyan intézkedéseket hoz, amelyek súlyosan sértik a jogállami elveket, sőt, kockára teszik Magyarország alkotmányos rendjét. Az Országgyűlés júniusban fogadta el a kérdéses törvényeket, amelyek között szerepelt a médiaszolgáltatásokról szóló jogszabályok módosítása , az uniós források elérhetőségével kapcsolatos törvények és a politikai reklámokat szabályozó rendelkezések változtatása is. A Fidesz jelezte, hogy minden alkotmányos eszközzel szembeszáll ezekkel az intézkedésekkel Magyarország érdekében. A volt igazságügyi miniszter elmondása alapján kezdeményezik: (MTI) Tuzson Bence
Eredeti cikk megtekintése →