● news.bsdnet.hu

Adam Scott egy olyan regényírót alakít aHokumcímű, a hazai mozikban május 7-én bemutatott horrorfilmben, aki mindennél jobban utálja az embereket. Ez, mármint hogy különc művész valaki, az íróknál nem is annyira szokatlan, a legtöbben, akik írógépet vagy bármilyen modern íróalkalmatosságot vettek a kezükbe valaha, azért tették mindezt, hogy a történeteiken keresztül kisugározzák az olvasókra a saját belső fájdalmukat. Szemét dolog, de ez van. A Hokum már az alapvetését illetően olyan, mintha egy megelevenedett Stephen King-regény lenne, de nemcsak azért, mert egy író a főhőse, hanem mert egy olyan pokoli, az ír vidéken található hotelben játszódik, amelyhez képest aRagyogásban megismert Overlook Hotel is kedélyes, szívderítő helynek érződik. A legújabb regényét befejező Ohm Bauman (Adam Scott) azért érkezik az írországi hotelbe, hogy a szülei hamvait szórja szét, akik itt töltötték a nászéjszakájukat. Minderre a szerzőnek jó oka van, elvégre egyik éjszaka, írás közben épp az elhunyt anyja szelleme kísérti meg. A múlt lezárására jó ötletnek tűnik, hogy Bauman így búcsúzzon el szülei néha a nézőknek jumpscare-eket okozó emlékétől, csak hát a hotel, ahol hősünk megszáll, az bizony állítólag egy boszorkány vadászterülete, aki épp a nászutas lakosztályon sanyargatja és ijesztgeti az embereket. Sok groteszk dolog akad ebben a filmben, de az egyik leggroteszkebb mindenképpen az, hogy Adam Scott, aki aKülönválásban is egy tragikus sorsú, de amúgy imádni való figurát alakít, itt mekkora egy szemétláda. A Hokum egyik legemlékezetesebb jelenete, amikor az a szegény, szerencsétlen londiner (Will O’Connell) odamegy kedvenc regényei atyjához, aki a hotel bárjában jó amerikaihoz méltóan whiskey-t iszogat, és ha már ekkora szerencséje van, pár rajongói megszólalás mellett megkéri az írót, ugyan nézzen már bele az ő kéziratába. Ohm Bauman meg fogja magát, és olyan leckét ad szerencsétlen ürgének az írásról, hogy arról koldul. A Hokum nagyon ügyesen kúszik be a néző bőre alá, az író-rendező, Damian McCarthy, aki az emlékezetesre sikeredettValami különössel már letette a horrorvédjegyét, most visszatért, hogy újfent nem tipikus történetmeséléssel hozza ránk a frászt. Igen, a Leonardo DiCaprio-mémhez hasonlóan ujjal lehet mutogatni a filmre, hogy ez is Stephen King-referencia, hopp, ez olyan, mint az Alan Wake-ben, de még a Resident Evil 7 is simán az eszünkbe juthat a Hokumot nézve. Ugyanakkor azok a szemét jumpscare-ek, amelyeket McCarthy elhelyezett a filmben, még engem, sokat látott horrornézőt is megugrasztottak párszor. Tényleg, magamban sűrűn emlegettem a direktor felmenőit, olyan szokatlan helyekre pattintotta ezeket a rémisztgetéseket. Maga a téma is erős, a misztikum, az európai folklórra felhúzott horror. Remek döntésnek bizonyul, hogy egy förtelmesen gonosz boszorkány jár a hotel emeletén, aki amúgy írül motyog – vélhetően mindenféle csúfságokat és gonoszságokat. Adjuk hozzá mindehhez, hogy a főszereplőt még az anyja szelleme és egyéb traumák, képzelgések üldözik. A Hokumban olyan borzalmak esnek meg, hogy ahogy halad a játékidő előre, még ezt a rohadék írót is megsajnáljuk. Nagy szó, mert ami az alantasságot illeti, Adam Scott mindent megtesz, hogy kihozza belőlünk a megvetést Ohm Bauman irányába. A misztikumot, a szabályrendszert, vagy ahogy a tanult angol mondaná: a lore-t úgy építgeti a Hokum a mellékszereplőkön keresztül, hogy szinte észre se vesszük. Fiona (Florence Ordesh), akinek egy ponton nyoma vész, egy nagyon tiszta lelkű és kedves csapos, aki kulcsfontosságúnak bizonyul nemcsak Bauman írásművészetének alakulásának szempontjából, hanem azzal is, hogy a boszorkányról is fontos információkat csepegtet a nő az írónak. De a már emlegetett lelkes amatőr, Alby, na meg a félőrült hobó, Jerry (David Wilmot) ugyancsak nem várt módokon katalizátorai a film cselekményének. Ha már egy íróról szól a film, legyen jó az írása, ugyebár. A Hokum ebből a szempontból nem okoz csalódást, mert a forgatókönyvet tekintve is elkerüli a horrorkliséket, mégpedig nagyon felkavaró módon. A misztikusabb horrorok visszatérő és szarvashibája, hogy a készítők nem találják ki rendesen a befejezést. Történt, mert megtörtént, magyarázat nincs, a túlvilág már csak ilyen. A Hokumnál azonban minden kérdőjellel lezárt mondat ellenében kapunk egy-egy választ. Semmi nem marad lezáratlanul vagy elvarratlanul, és hab a tortán, hogy igaz, hogy ennyire rövid idő alatt Bauman nem válik hirtelen jófiúvá, hanem ugyanaz a gyökér marad, mégis az epilógus megható. Valljuk be, horrorfilm elől nem szoktunk általában meghatódva felállni, legalábbis nekem mostanában nem rémlik a zsánerből olyan darab, ami hasonló élményt adott volna. A Hokum május 7-én érkezett meg a hazai mozikba, jelenleg is elcsíphető, mi eredeti hangon és magyar felirattal láttuk. Lépjen be a házasság legnagyobb dilemmájába!A döntés az Ön kezében van! Kövesse az Indexet Facebookon is!