Fordulat Rákosrendezőn: Vitézy szerint végre megkezdődhetnek a bontások
Index
2026-07-18 08:39
Végre előrelépés történt Rákosrendezőn: a MÁV minden szükséges hozzájárulást megadott ahhoz, hogy a fővárosi önkormányzat a saját tulajdonában álló területen beavatkozhasson a problémás ingatlanokban – írta a közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán .
Vitézy Dávid úgy fogalmazott: ugyanannak a rossz döntésnek ma két szembetűnő következménye látható Budapesten.
Amikor az arab befektetőknek szánt rákosrendezői ingatlanfejlesztés kedvéért Lázár János korábbi építési és közlekedési miniszter „parancsára” néhány éve a MÁV megkezdte a terület kiürítését, az nem csupán a vasutasok munkáslakásait érintette, hanem a Közlekedési Múzeum ott működő raktárait is felszámolták.
A nagy arab tervből végül nem lett semmi, a főváros megvásárolta a területet, de addigra már a vasutasokat és a múzeumi raktárak egy részét is kilakoltatták. Így viszont maradt két súlyos probléma.
Rákosrendezőn az egykori munkáslakások kiürültek, de a terület évekig rendezetlen maradt, több épületbe önkényes lakásfoglalók költöztek be, a környéken pedig súlyos közbiztonsági gondok alakultak ki. Most végre előrelépés történt: a MÁV minden szükséges hozzájárulást megadott ahhoz, hogy a fővárosi önkormányzat a saját tulajdonában álló területen beavatkozhasson ezekben az ingatlanokban; eddig Lázár János idején ez akadályozta a közgyűlés bontásról szóló – „egyébként épp a javaslatomra hozott” – döntéseinek végrehajtását.
Erről csütörtökön Karácsony Gergely főpolgármesterrel is egyeztetett Vitézy Dávid a Facebook-bejegyzése értelmében.
„Reményeim szerint hamarosan megkezdődhetnek a bontások, és megszűnhet ez az áldatlan állapot” – írta a miniszter, hozzátéve: addig is a rendőrség fokozott közbiztonsági ellenőrzéseket tart a területen, csütörtökön sok embert elő is állítottak.
Ezzel szorosan összefügg a Közlekedési Múzeum ügye – folytatta.
A Tatai utcai raktárak kiürítése miatt a muzeális járművek és műtárgyak jelentős része az Északi Járműjavítóba került.
„Most pedig mindenki láthatja azokat a 444 által nyilvánosságra hozott képeket, amelyek megmutatják, milyen állapotok alakultak ki az elmúlt években” – írta.
A beszámoló szerint a műtárgyakat abban a felújításra váró csarnokban tárolják, amelyben lehulló vakolat és épületelemek veszélyeztetik az állományt, kóbor macskák, galambok és rágcsálók jelennek meg a járművek között, az értékes műtárgyakat pedig vastag por borítja. Olyan pótolhatatlan értékek is ideiglenes, méltatlan körülmények közé kerültek, mint IV. Károly király történelmi Junkers repülőgépe, vagy a múzeum sok egyedülálló autó- és vasúttörténeti emléke.
Vitézy Dávid szerint „ez nemcsak méltatlan, hanem elfogadhatatlan is”.
Ezért döntöttünk úgy, hogy megmentjük az Északi Járműjavítóban tervezett új Közlekedési Múzeum projektjét, amelyet a Lázár-vezetés leállított. Az első lépés az volt, hogy újra megnyitottuk a helyszínt a látogatók előtt. A következő pedig az, hogy a múzeum végre méltó és végleges otthont kapjon, és a magyar közlekedéstörténet pótolhatatlan emlékei biztonságos körülmények közé kerüljenek
– írta.
Végül mindenki megfizeti az árát, ha a külföldi érdekek, az arab befektetők pillanatnyi szempontjai, a politikai kampányok és a rövid távú egyéni érdekek fontosabbak a szakmai döntéseknél – vélekedett. Úgy fogalmazott: súlyos örökséget hagyott hátra az előző kormányzat és Lázár János.
„A mi feladatunk most, hogy ezeket a problémákat megoldjuk, Rákosrendezőn és a Közlekedési Múzeumnál is. És az is, hogy feltárjuk, milyen döntések vezettek ezekhez az áldatlan állapotokhoz” – írta Vitézy Dávid.
(Borítókép: Vitézy Dávid 2026. március 31-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)