Kármán András: a Tisza-kormány átfogó adóügyi módosító csomagot nyújtott be a parlamentnek
Origo
2026-07-18 09:21
A TISZA-kormány vállalta, hogy véget vet annak a rendszernek, amelyben az állami szabályozások a kormány kegyeit élvező vállalatok érdekeit szolgálták Magyarország és a magyar emberek helyett; ennek érdekében átfogó adóügyi módosító csomagot nyújtott be a parlamentnek – közölte Kármán András pénzügyminiszter szombaton a Facebook- oldalán.
„A javaslatunk felszámol több, főleg az előző kormányhoz közel álló szereplőnek biztosított kedvezményt” – írta Kármán András.
Másrészt megszűnik a műemléki projektek adóalap-kedvezménye. A felújítási költségek kétszerese, 2019 végétől pedig már maga az ingatlanvásárlás is levonhatóvá vált az adóalapból - örökségvédelmi igazolás, önerő és bármiféle szakmai kötöttség nélkül – írta.
„A kedvezmény közel kilenctizedét budapesti nagyvállalatok vették igénybe, a legnagyobb kedvezményezett pedig ki más lett volna, mint Tiborcz István, akinek BDPST Zrt. cégcsoportja öt év alatt 30 milliárd forint adóalap-kedvezményt érvényesített, és ezzel 2,6 milliárd forint társasági adó befizetését kerülte el” – olvasható a bejegyzésben.
A pénzügyminiszter kitért rá, hogy a bizalmi vagyonkezelőkre vonatkozó szabályozás is változik. A BVK eredetileg magyar családi vállalkozások generációváltását volt hivatott segíteni. A cél az volt, hogy a vagyon egyben maradjon, és rendezetten szálljon át - nem pedig az, hogy adómentesen lehessen milliárdokat kimenteni – írta. A változás után kötelező adóellenőrzés lesz, és adatszolgáltatási kötelezettséget is előírnak. Továbbá, a rájuk vonatkozó szabályozás adósemleges lesz. A szabályozás úgy működik majd, mintha a vagyonátadás közvetlenül ajándékozással vagy örökléssel történt volna. Nem a BVK-val mint jogintézménnyel van a gond, hanem annak visszaélésszerű adózási alkalmazásával – tette hozzá.
Mint írta: az új adójogszabályok mostantól nem a politikai kivételezetteket fogják szolgálni. Eddig az adóhatóság elnöke politikai államtitkári státuszt is kapott.
– fogalmazott, hozzátéve, hogy a most benyújtott törvényjavaslat ezt is rendezi: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke nem lesz többé a Pénzügyminisztérium államtitkára.
Hangsúlyozta, hogy egyszerűsítik az adórendszert. Az elmúlt években a magyar embereknek és itthon működő vállalkozásoknak több mint 50 féle adónemben kellett befizetniük a költségvetésbe. Ezeknek az adóknak a bevétele nem állt összhangban azok adminisztratív költségeivel, továbbá csak felesleges bürokratikus feladatokkal terhelte az államot, az önkormányzatokat és az állampolgárokat.
Kitért rá, hogy eltörlik egyebek mellett az ebrendészeti hozzájárulást, a bevándorlási különadót és a települési adókat. „Ezek az adónemek abszurdak, egyesek önbevallás alapon működtek, és szinte semmilyen bevételt nem hoznak az államnak, csakis bürokratikus költségeket generálnak mindenkinek” – fogalmazott.
„Ez pedig az jelenti, hogy a Magyarországot megillető EU-s források hazahozatalának újabb feltétele teljesül. Illetve az előző kormány miatt indított kötelezettségszegési eljárások is megszűnhetnek” – húzta alá.
Írta arról is, hogy kivezetik a szén-dioxid kvótaadót és a szén-dioxid tranzakciós díjat is. Mint fogalmazott, ez most ellentétes az uniós joggal és nem segíti elő a Magyarországon termelő vállalatok versenyképességét sem.
„Az előző kormány elhibázott politikája miatt jogerős bírósági ítélettel kötelezték hazánkat arra, hogy a jogtalanul beszedett adót, több százmilliárd forintot, visszafizessük” – írta Kármán András, hozzátéve, hogy ez a hiba megterheli a költségvetést, és a harmonizáció elmaradása esetén további szankciókkal, illetve fizetési kötelezettségekkel fenyegetne.
Hangsúlyozta, hogy a kvótaadó eltörlése nem jelenti azt, hogy azoknak a szereplőknek, amelyek kibocsátásukkal terhelik a környezetet, ne kellene kompenzálniuk a tevékenységük következményeit.
A törvényjavaslat elfogadásával ezért megduplázzák a 2003 óta változatlan mértékű levegőterhelési díjat - olvasható a bejegyzésben.
Az egyenlő versenyfeltételek megteremtése és a vonatkozó uniós szabályoknak való megfelelés érdekében módosul a kiskereskedelmi különadó szabályozása. Ezzel lehetővé válik az érintett társaságok átalakulása más működési formába. Az adó mértékét a változás nem érinti. Az EU-s vámokra vonatkozó jogszabálytervezet pedig a gördülékeny vámkezelés érdekében tartalmaz adminisztratív egyszerűsítéseket – írta a pénzügyminiszter.
Akár már idén megérkezhet több milliárd euró uniós támogatás Magyarországra, miután az uniós pénzügyminiszterek tanácsa, az ECOFIN elfogadta a helyreállítási tervet. A Világgazdaság szerint ugyanakkor az uniós pénzekért vállalt reformok miatt kérdésessé válhat a rezsicsökkentés, az Otthon Start program , valamint több, a lakossági jólétet érintő gazdaságpolitikai intézkedés jövője.