● news.bsdnet.hu

Aszárazodó klíma és a süllyedő talajvízszintmiatt évről évre menetrendszerűen előkerül a Duna–Tisza-csatorna megépítésének monumentális ötlete, amely a Ráckevei-Dunától Csongrádig vagy Szolnokig szelné át a régiót. Ahhoz azonban, hogy megértsük, miért téves elképzelés egy ekkora nyílt csatornával orvosolni a problémát, érdemes megvizsgálni a múlt nagy megaberuházásait. Kiváló történelmi és geomorfológiai analógiát nyújt ehhez a ma jórészt a Vajdaságban húzódó, több mint 220 évvel ezelőtt tervezett Ferenc-csatorna, valamint annak későbbi leágazása, a Ferenc József-csatorna. Töltsd le az Agroinform mobilapplikációtAndroidravagyiOS-re, hogy útközben is elérd a friss híreket, az időjárást és az apróhirdetéseket. A Ferenc-csatorna építése a napóleoni háborúk idején, az 1700-as évek legvégén kezdődött el, és 1802-ben indult meg rajta a forgalom Ferenc császár uralkodása alatt. A beruházás elsődleges célja a korabeli gazdasági konjunktúra kiszolgálása volt: a Kárpátok felől érkező só, valamint a gabona szállítására hoztak létre egy jól hajózható, minimális energiát igénylő vízi utat a Duna és a Tisza között. A folyók természetes adottságai azonban folyamatos kihívások elé állították a mérnököket. A szabályozások előtti Duna Paks alatti szakasza – ahol a kavicsos hordalék elfogy, és a lebegtetett hordalék válik dominánssá – folyamatosan és intenzíven kanyargott. Az 1838-as nagy pesti árvíz jégdugójának elvonulása például annyira átalakította a folyammedret, hogy a csatorna eredeti dunai kijárata teljesen szárazra került, a főág egy kanyarral odébb helyeződött át. Ez vezetett oda, hogy a kiegyezés után, az 1870-es években a teljes rendszert újra kellett gondolni. Ekkor épült meg a Baját Sebes-fokkal összekötő tápcsatorna, valamint a világ első teljes egészében betonból – ráadásul részben víz alatti betonozással – készült zsilipje, a Sebes-foki zsilip, amely már a 600 tonnás hajók közlekedését is biztosítani tudta. Bár a Ferenc-csatorna hatalmas kereskedelmi sikerként indult, a sűrű vasúthálózat kiépülésével a vízi teherszállítás fokozatosan elveszítette a gazdasági racionalitását. A csatorna funkciója emiatt idővel radikálisan átalakult. Kezdetben a csatorna északi részétől délre fekvő területek mocsárlecsapolását és árvízvédelmét szolgálta, majd a dualizmus korában megépült Türr István projektmenedzsmentje alatt a Ferenc József-csatorna, amely Kisztapártól egészen Újvidékig biztosított közvetlen összeköttetést. Ez az új ág már kifejezetten öntözési céllal jött létre.A Duna és a Tisza közötti hétméteres szintkülönbséget a rendszerben elhelyezett köztes zsilipekkel hidalták át, amelyek gyakorlatilag egymást követő, állóvíz jellegű tóláncolattá alakították a csatornát. Ez a visszaduzzasztott vízrendszer tette a Bácskát a térség egyik legértékesebb és legproduktívabb mezőgazdasági területévé. Ugyanakkor a nulla áramlási sebesség súlyos árat követelt: a folyóvízzel érkező lebegő hordalék folyamatosan kiülepedett a meder alján. Ez a feliszapolódás a mai napig komoly problémát jelent, csökkenti a csatorna áteresztőképességét, és állandó, költséges kotrási munkálatokat igényel. A Ferenc-csatorna nyomvonala nem véletlenszerűen alakult ki: a mérnökök pontosan követték a Telecskai-fennsík déli peremét. Kúla városánál járva drámaian megmutatkozik a geomorfológiai valóság, ahol a táj hirtelen egy öt emelet magas, mintegy 15-25 méteres letöréssel szakad le a dunai ártérre.A Ferenc-csatorna ennek a magaslatnak a lábánál, gravitációs úton, a természetes domborzatot kihasználva szállítja a vizet. Az egyik opció a mélyvezetésű csatorna, ami azt jelentené, hogy a harmincméteres hátságba egy ugyanilyen mély völgyet kellene vágni.Ez a gigantikus árok drasztikusan és azonnal megcsapolná a környező területek amúgy is kritikus szinten lévő talajvizét, vagyis pont az ellenkező hatást érné el, mint ami a cél lenne. A másik opció azsiliprendszerű kialakítás lenne, amelynél viszont a vizet fel kellene emelni a magaslatra(felfelé öt, lefelé nyolc lépcsővel), majd ott megtartani. Mivel a nyílt csatornából a víz elszivárogna vagy elpárologna, a Homokhátság tetején lévő vízkészlet fenntartásához óriási mennyiségű energiát kellene folyamatosan betáplálni, miközben a hajózási igények ezt egyáltalán nem indokolnák. A Ferenc-csatorna történelmi példája világosan megmutatja, hogya nyílt vízi utak és a folyók duzzasztása – mint amilyen a Tiszán található törökbecsei vagy a magyarországi kiskörei és tiszalöki műtárgyak – kiválóan működnek a síkvidéki területek gravitációs öntözésére és a felszíni vizek megtartására. AHomokhátságtetőszintjére azonban tévedés nyílt medrű csatornával vizet vinni. A Duna és a Tisza kijelölt vízkivételi pontjairól zárt rendszerben, minimális veszteséggel kell feljuttatni a felszíni vizet a hátság legmagasabb pontjaira. A valódi kulcskérdés az, hogy a tetőszintrefeljuttatott vizethogyan engedik el. A modern szakmai konszenzus szerint azúgynevezett MAR-technológiát (managed aquifer recharge – szabályozott víztartó feltöltés) kell alkalmazni.Ennek lényege, hogy a felvitt vizet ellenőrzött módon, a legmegfelelőbb szivárogtató területeken juttatják be közvetlenül a földfelszín alá, a talajvíztartó rétegekbe. Ezzel a módszerrel megakadályozható a gyors elpárolgás és az oldalirányú elfolyás, így a vízkészlet hosszú távon a talajban marad, hatékonyan stabilizálva a régió vízháztartását és kiszolgálva a mezőgazdaságot. Forrás, indexkép:Nem víznek való vidék/Youtube