Magyar Péter elárulta, milyen az ideális köztársasági elnök-jelöltjük
Index
2026-07-18 20:10
Sulyok Tamás július 18-án, a kora esti órákban jelentette be , hogy aláírja az Alaptörvény 17. módosítását, ennek értelmében 2026. július 20-tól már nem ő tölti be a köztársasági elnöki pozíciót .
A bejelentést követően megszólalt a miniszterelnök, a korábbi kormányfő , Orbán Viktor, valamint több politikus és közéleti szereplő is. Magyar Péter a Sulyok Tamás döntésére reagáló videójában arról is beszélt, hogy az új köztársasági elnök kiválasztásába a társadalmat egy nyílt javaslattételi folyamaton keresztül vonnák be, elkerülve azt, hogy a döntés zárt ajtók mögött, „szivarszobákban” szülessen meg.
A kormányfő nem sokkal később a közösségi oldalán közölte a Tisza Párt álláspontját a leendő köztársasági elnök személyéről:
a Tisza álláspontja szerint egy olyan köztársasági elnök tudná legjobban megtestesíteni a nemzet egységét, aki mindenféle pártpolitikai múlt és kötődés nélkül szolgálná a nemzetet.
A társadalmi részvétel több módon valósulna meg:
A kiválasztás célja, hogy egy olyan személyt/személyeket találjanak, aki politikailag és társadalmilag is megfelelő, azonban a kiválasztás végső menete a hivatalos keretek között marad: a beérkezett jelöltekről egyeztetés zajlik majd a parlamenti frakcióvezetőkkel, a végső döntést pedig az Országgyűlés hozza meg.
(Borítókép: Magyar Pétre 2026. július 16-án. Fotó: Kaszás Tamás / Index)