← Vissza

news.bsdnet.hu

Mi állhat a választói korhatár csökkentésének ötlete mögött?

Origo 2026-07-19 06:00
– A választói korhatár csökkentését jellemzően a liberális és zöld pártok szokták kezdeményezni, mert azt remélik, hogy ennek a haszonélvezői lesznek, és a fiatalok rájuk szavaznak – mutatott rá az Origónak Kiszelly Zoltán, a Századvég politikai igazgatója. Ahogy arról mi is beszámoltunk , a miniszterelnök szombat délelőtt közösségi oldalán arról írt, ideje lenne kiterjeszteni a fiatalok politikai részvételét. Magyar Péter a választói korhatár 16 évre csökkentését is támogatná, mert úgy véli, a mai tizenévesek többsége már elég érett ahhoz, hogy beleszóljon a közügyekbe. Kiszelly Zoltán szerint a miniszterelnök eszmefuttatása mögött valójában az állhat, hogy közösségi médiás szereplése miatt úgy gondolja, hogy az általa közvetített „életérzéssel” érzelmileg meg tudja szólítani a 16–18 éves korosztályt. Emlékeztetett: sajnos az elmúlt időszakban egyre kisebbek a generációk, de a politikában minden szavazat fontos: ha lejjebb vinnék a korhatárt körülbelül ennyi új választó jelenne meg a rendszerben. – emelte ki. A politológus emlékeztetett arra is, a választójog módosítása egy visszatérő jelenség a magyar történelemben: egyszer bővítik a választójogot, majd később szűkítik. – Most egyértelműen bővítésről lenne szó. Utoljára 1945-ben történt hasonló jelentőségű változás, amikor a nők is megkapták a választójogot. Később viszont a kommunisták megfosztották a szavazati jogtól azokat, akik a Horthy-rendszerben párttagok vagy vezetők voltak, ezt a korlátozást pedig később megszüntették – magyarázta. Ugyanakkor a korhatár csökkentése annak a generációnak ad szavazói jogot, amely jellemzően a mindenkori kormányzat ellen lázad. – Ezt lázadó kornak hívják. Így volt régen is, meg most is így van. Az áprilisi választásnál is láthattuk, a fiatalok mindig a fennálló hatalom ellen lázadnak – emlékeztetett, hozzátéve: éppen ezért nem biztos, hogy a kezdeményezés hosszú távon Magyar Péter politikai érdekeit szolgálná. – mondta. A miniszterelnök bejelentésére több politikai elemző Facebookon is reagált. Nagy Attila Tibor felidézte, a Momentum évekkel ezelőtti követelései között is megvolt már a 16 évtől hatályos választójog, de a Momentumnak semmi ereje volt ennek megvalósítására. A Tisza Pártnak viszont van ehhez kétharmada és azt is tudják, hogy Magyar Péternek a tizenévesek körében rocksztár típusú az ismertsége és népszerűsége . – írta. Deák Dániel a miniszterelnök kijelentését egy ügyes kommunikációs húzásnak nevezte: miközben az építőipar zuhan, jelentős adóemeléseket jelentett be a kormány, és drasztikusan emelkedik az üzemanyagár, Magyar Péter bedobta, hogy már 16 éves kortól lehessen szavazni, ami garantáltan nagy vitát eredményez a társadalomban, elfedve ezzel a valódi problémákat. Mint írta, ugyan a korhatár csökkentése mellett is szólnak érvek, ugyanakkor komoly ellenérvek is felmerülnek: Hangsúlyozta, a választójog korhatárának csökkentése tehát nem fekete-fehér kérdés. Vannak mellette megfontolandó érvek, de komoly dilemmákat is felvet arról, hogy mikortól tekinthető valaki kellően felkészültnek az ország jövőjét meghatározó döntések meghozatalára. – írta.
Eredeti cikk megtekintése →