Az igazságügyi miniszter közölte a kekvák átalakításának részleteit, így kerül vissza a kiszervezett vagyon
Index
2026-07-19 13:53
Görög Márta igazságügyi miniszter Facebook-videóban ismertette a közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekva) átalakításának főbb részleteit.
Elmondása szerint a kormány azt javasolja, hogy a kiszervezett vagyon kerüljön vissza az államhoz, de kizárólag az a rész, amely eredetileg is állami tulajdonban volt. Az alapítványokba más szereplők által bevitt vagyonelemeket elkülönítik, és visszaadják azok eredeti tulajdonosainak.
A miniszter hangsúlyozta, hogy az alapítványok által ellátott közfeladatok nem szűnnek meg, hanem ezeket a jövőben ismét az állam látja el.
A videóban ismertetett tervek szerint a felsőoktatási intézményeket nem fenntartó kekvák esetében az állami vagyon visszavételét és az intézmények állami fenntartásba vételét augusztus 31-ig hajtanák végre. Az egyetemeket működtető alapítványok átalakítására hosszabb átmeneti időszakot biztosítanak: ezek 2027. augusztus 1-jével szűnnének meg, hogy a változás ne zavarja meg a tanévkezdést, és ne érje hátrány az oktatókat, kutatókat vagy a hallgatókat.
Noha az egyetemi alapítványok megszüntetése csak jövőre valósul meg, az átláthatósági, összeférhetetlenségi és vagyonnyilatkozati szabályok már 2026-tól szigorodnak. Emellett a kuratóriumokat is újra kell választani. Az Állami Számvevőszék adatai szerint az előző kormányzat által létrehozott alapítványi rendszerbe mintegy 3000 milliárd forintnyi közvagyon került, miközben a döntéshozó testületekbe politikusok és miniszterek is bekerültek, sok esetben életre szóló megbízatással.
A felsőoktatást érintő legfontosabb változásként Görög Márta az egyetemi autonómia helyreállítását emelte ki. A törvénycsomag megerősíti és visszaadja az egyetemi szenátusok jogköreit, így a rektorok kiválasztásában is ismét meghatározó szerepet kapnak.
A miniszter közölte, hogy a jövőben minden egyetemen egységes, törvényben garantált szabályok biztosítják majd a hallgatói képviseletet, valamint az egyetemi közösség részvételét a szenátus tagjainak megválasztásában. Ahol ezek a feltételek jelenleg nem teljesülnek, ott új szenátust kell választani. Ennek előkészítéseként az illetékes államtitkár már megkezdte az egyeztetéseket a rektorokkal a felsőoktatás jövőjéről és a kekva-rendszer kivezetéséről .
A bejegyzés szerint az intézkedések arra is szükségesek, hogy a magyar hallgatók ismét részt vehessenek az Erasmus-programban, a kutatók pedig újra hozzáférhessenek a Horizont kutatás-fejlesztési támogatásaihoz.
A Tisza-kormány első Alaptörvény-módosítási javaslatában kezdeményezte , hogy nyolc évben korlátozzák a miniszterelnöki megbízatás idejét. A javaslat egyebek mellett a Szuverenitásvédelmi Hivatal alapját képező rendelkezések megszüntetését, valamint a közérdekű vagyonkezelő alapítványok vagyonának nemzeti vagyonként történő átminősítését is tartalmazza. Közel egy hónappal később a kormány közzé tette a közérdekű vagyonkezelő alapítványok, vagyis a kekvák átalakításáról szóló törvénymódosításokat . Az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében született 2026. évi XVIII. törvény két lépcsőben szünteti meg a kekvákat. Az országgyűlés júniusban fogadta el a törvénymódosítást , amelynek egyik eleme megteremtette a kekvák megszüntetésének alkotmányos alapját.
(Borítókép: Görög Márta 2026. július 13-án. Fotó: Németh Kata / Index)