Akár húsz év börtön is várhat a miskolci ámokfutóra
Vezess
2026-05-16 12:07
Lopott autóval menekült a rendőrök elől, majd többször életveszélybe sodorta őket. Végül csak a defekt állította meg a priuszos férfit.
2026.05.16. szombat 13:07
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség vádat emelt egy többszörös visszaeső borsodi férfival szemben, aki több bűncselekményt is elkövetett menekülése során – derül ki az ügyészségközleményéből.
A vádirat szerint a férfinak több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, hivatalos személy elleni erőszak, folytatólagosan elkövetett közúti veszélyeztetés, nagyobb kárt okozó rongálás, valamint ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt kell felelnie aMiskolci Törvényszékelőtt.
A nyomozó ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság a jelenleg is letartóztatásban lévő férfit – mint többszörös visszaesőt – ítélje fegyházbüntetésre és végleges hatályú járművezetéstől eltiltásra.
Az egyelőre nem ismert, hogy pontosan hány év szabadságvesztésre számíthat a vádlott. A felsorolt bűncselekmények büntetési tételei ugyan magasak, de ezeket nem egyszerűen összeadják: a bíróság ilyenkor úgynevezett halmazati büntetést szab ki, amely a legsúlyosabb tételből indul ki, és ahhoz igazítja a többit. A legsúlyosabb vádpont a hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete, amelyért 10–20 év szabadságvesztés is kiszabható. A hivatalos személy elleni erőszakért, a folytatólagosan elkövetett közúti veszélyeztetésért és a nagyobb kárt okozó rongálásért 1–5 év járhat, az ittas járművezetés pedig egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Mivel a férfi többszörös visszaeső, reálisan 10–20 év közötti letöltendő fegyházbüntetés várhat rá.
Mint ismeretes, a a 30 éves férfi 2025 májusában, Miskolcon, érvényes vezetői engedély nélkül, ittasan közlekedett egy autóval, amely aznap a harmadik ellopott járműve volt. Amikor a rendőrök meg akarták állítani, akkor ahelyett, hogy leállította volna a motort, nagy gázt adva a mögötte álló rendőrautónak tolatott, miközben majdnem elsodorta a járőröket.
Ezt követően 150-180 km/órás sebességgel elhagyta a várost, majd az M30-as és az M3-as autópályán Budapest felé menekült. Az autópályán közel 100 kilométer megtétele közben a férfi 16 féle KRESZ-szabályt szegett meg, szándékosan veszélyes közlekedési szituációkat alakított ki, hirtelen sávváltásokkal, indokolatlan fékezésekkel és előzésekkel, több esetben a forgalommal szemben haladva, az autópályán közlekedő civilek, valamint a rendőrök életét, testi épségét veszélyeztette.
Az ámokfutó végig figyelmen kívül hagyta a rendőrök megállásra vonatkozó utasításait, a motoros rendőröket többször megpróbálta leszorítani az útról, és nekiütközött az egyik rendőrautónak. A férfi néhol 150 km/órás tempót meghaladó sebességre gyorsított, ezért az autó több gumija is defektet kapott, amiről gumi és fémalkatrész darabok váltak le, az egyik a rendőrautó szélvédőjének csapódott. Az elkövető a már nehezen irányítható, instabil autót kétszer a rendőr motorosok irányába kormányozta, életveszélybe sodorva őket.
Emiatt nemcsak a lopott autóban, de az üldözésben használt rendőrségi járművekben is jelentős kár keletkezett.
Kövesd aVezess.hu-t a Google hírekben!