Milyen nehézségekkel kell szembenézni a pénzügyminiszternek a pótköltségvetés összeállításakor?
Magyar Hang
2026-07-19 18:00
Július elején ismét a figyelem középpontjába kerültek a költségvetési folyamatok. Magyar Péter miniszterelnök a háromnapos informális kormányülést követően arról beszélt, hogy idén az uniós pénzek nélkül 8 százalék felett lett volna az idei költségvetési hiány, de a deficit még az uniós pénzekkel együtt is 7 százalék felett alakulhat. A kormányfő szerint Orbán Viktor ugyanúgy trükközött a számokkal, ahogy Gyurcsány Ferenc a kétezres évek közepén: az Orbán-kormány először 3,7, majd 5 százalékos költségvetési hiánnyal számolt idén, a májusi átadás-átvételkor viszont már a 6,8 százalékos szám hangzott el.
Az is biztos, hogy a kormánynak pótköltségvetést kell készíteni. Kármán András pénzügyminiszter múlt heti lapszámunkban arról beszélt , folyamatosan azon dolgoznak, hogy a nyár végére elkészüljön a pótköltségvetés, amelyre épül majd a jövő évi, a kilábalást elindító büdzsé, illetve hogy napról napra újabb csontvázak kerülnek elő a szekrényekből. A legdurvább talán a mohácsi híd esete, amikor a közvetlenül a választás előtt az építésre adott előleget a végszámla 98 százalékára módosították.
Érdemes áttekinteni, hogy miként futhatott el ilyen mértékben a hiány, illetve hogy a felelőtlen költekezés milyen célt szolgált.
• Miért ugrott az egekbe az első negyedévben a költségvetési hiány?• Miből finanszírozta a választási osztogatást az Orbán-kormány?• Milyen nehézségekkel kell szembenézni a pénzügyminiszternek a pótköltségvetés összeállításakor?
Már előfizető vagyok, bejelentkezem!