← Vissza

news.bsdnet.hu

Botrány a közmédiában: mocskos politikai bosszút emlegetnek az olasz sztárújságíró műsorának leállítása után

Mediapiac 2026-07-20 05:15
Komoly politikai és szakmai vita robbant ki Olaszországban, miután a közszolgálati televízió felfüggesztette a Report című oknyomozó műsor nyári ismétléseit. A műsor vezetője, Sigfrido Ranucci korábban fenyegetéseket kapott, 2025 őszén pedig pokolgéppel robbantották fel a háza előtt álló autóját. Az Index azt írta, miszerint az olasz közszolgálati televízió, a Rai azonnali hatállyal leállította a Report nyári ismétléseinek sugárzását. A csatorna a döntést egy Sigfrido Ranuccit, a műsor vezetőjét érintő „ kényes és összetett üggyel” indokolta. A Rai szerint az intézkedés célja a közszolgálat számára kiemelkedő értéket képviselő műsor és annak szerkesztőségi örökségének védelme. A csatorna ugyanakkor közölte, hogy a Report novemberben új évaddal visszatér a képernyőre. A több mint harminc éve a Rainál dolgozó Ranucci Olaszország egyik legismertebb oknyomozó újságírója. A Report élén maffiával, korrupcióval, környezeti bűncselekményekkel és politikai visszaélésekkel foglalkozó riportokat készített. Munkája miatt évek óta rendőri védelem alatt áll, 2025 októberében pedig robbanószerkezetet helyeztek el a háza előtt parkoló autója alatt. A jármű teljesen megsemmisült, a környező épületek és egy másik autó is megrongálódott, személyi sérülés azonban nem történt. Ranucci „döbbenetesnek” nevezte a Rai döntését. Szerinte a műsor védelmére hivatkozó intézkedés valójában éppen a Report hitelességét és szerkesztőségének munkáját ássa alá. Úgy fogalmazott: a hivatalos indoklás akár azt a benyomást is keltheti, mintha a háza elé helyezett bombának köze lenne a műsor szakmai működéséhez. Hangsúlyozta, hogy a levett adások között olyan jelentős ügyeket feldolgozó riportok szerepeltek, mint a Morandi híd összeomlása, a maffia merényletei, a cutrói hajókatasztrófa és a milánó–cortinai téli olimpia előkészületei. A Report szerkesztősége példátlan cenzúrának nevezte a nyári ismétlések törlését. A készítők attól tartanak, hogy a döntés a műsor ellehetetlenítésének első lépése lehet, és arra is utaltak, hogy az oknyomozó magazinra régóta nyomás nehezedik a jobboldali sajtó és a kormánypárt részéről. Ranucci ügyvédje szerint az intézkedés nem védi, hanem hitelteleníti a szerkesztőség korábbi munkáját. A felfüggesztés az olasz politikában is erős reakciókat váltott ki. A Rai igazgatótanácsának három ellenzéki tagja büntetőintézkedésnek, bosszúnak és cenzúrának nevezte a döntést. Más ellenzéki politikusok szerint a lépés mögött politikai nyomásgyakorlás állhat. A Rai az Indexnek küldött válaszában ugyanakkor nem reagált közvetlenül ezekre a vádakra, csak azt hangsúlyozta, hogy a novemberi visszatérés bizonyítja a közmédia elkötelezettségét az oknyomozó újságírás mellett. A robbantás ügyében közben továbbra is nyomozás folyik. Az olasz sajtó szerint Valter Lavitola üzletember ellen felbujtóként indult eljárás, a támadás pontos indítéka azonban egyelőre nem ismert. Olyan, bizonyítékokkal alá nem támasztott találgatások is napvilágot láttak, amelyek szerint a merénylet Ranucci politikai szerepének erősítését szolgálhatta, ezt azonban sem a hatóságok, sem a bíróságok nem erősítették meg.
Eredeti cikk megtekintése →