← Vissza

news.bsdnet.hu

Magyar Péter felvázolta a magyar érdek hat feltételét a parlamentben

Portfolio 2026-07-20 12:34
Hétfői beszédében Magyar Péter előbb a magyar érdek hat feltételét vázolta fel, melyekben szerinte a pártpolitikát alá kell rendelni a nemzeti érdeknek: A fenti jelszavak felvázolása után az aktuális köztársasági elnök-választásról beszélt a kormányfő, aki szerint fontos, hogy az új államfő ne politikus legyen, hanem a magyar nemzet egységét testesítse meg. A köztársasági elnöknek olyan embernek kell lennie, aki őrködik a nemzet egysége és az alkotmányosság felett, pont - hangsúlyozza Magyar Péter. A következő köztársasági elnökre nehezedő teher nem könnyű, azt kérjük tőle, hogy átmeneti időre vállalja el ezt a nehéz, de szép feladatot. Olyan államfőre van szükségünk, aki szereti ezt a hazát, képes higgadtan értékelni, meghallgatja az eltérő véleményeket és tudja, hogy a döntéseinek súlya van - teszi hozzá a kormányfő. Ne várja tőlünk senki, hogy a Tisza szavazóinak választunk elnököt. Olyan jelöltet kell választanunk, aki az egész országot képes képviselni. Végre nem kell hétköznapi értelemben vett politikusnak lennie a köztársasági elnöknek, sőt jogásznak sem - szögezi le a miniszterelnök. Két hét híján 36 évvel ezelőtt választotta köztársasági elnökké az Országgyűlés Göncz Árpádot. A közvélemény nagyobb része akkoriban Pozsgai Imrét szerette volna államfőként látni. Az elmúlt 36 évben hét köztársasági elnöke volt Magyarországnak, valamennyian politikai paktumok és alkuk eredményeként kerültek székükbe. A célunk, hogy ősszel elkezdjük Magyarország új, közös Alkotmányának megalkotását. A folyamat végéig átmeneti köztársasági elnököt választ az Országgyűlés az adott keretek között, de semmiképp sem az elmúlt 36 évben megszokott módon. esélyt kaptunk, hogy most először a pártokon felül álló és pártpolitikai érdekeket félretevő jelöltet válasszunk, ez történelmi lehetőség, amivel bűn lenne nem élni. Mondják el, kit és milyen értékek alapján tartanak méltónak arra, hogy a köztársaságok képviselje! - szólított fel Magyar Péter. Hozzáteszi, hogy ebben a folyamatban biztos lesznek viták, nem sikerül majd olyan jelöltet találni, aki mindenki számára megfelelő. A miniszterelnök szerint meg kell becsülnünk ezeket a vitákat, dilemmákat, mivel három hónapja kevesen gondolták, hogy ilyen gondokkal nézünk majd szembe. A magyar érdek ötödik eleme a biztonság és a kiszámítható nemzeti érdek. Ide tartozik a határon túli magyarok biztonsága, nyelvi jogai, szülőhelyükőn való boldogulása. A hatodik, utolsó feltétel pedig a nemzeti egység, melynek lényege a kölcsönös tisztelet, a közös alkotmányos keretek, a másik magyar ember véleményének elfogadása és tiszteletben tartása. Ehhez mindannyiunknak önmérsékletre van szüksége, mert a közös ügyeket nem lehet csak a saját táborunk győzelmeként kezelni - mondja Magyar Péter. A miniszterelnök arra kéri a képviselőket, hogy a fenti hat kulcsfontosságú kérdésben a pártpolitikai érdeket rendeljék alá a nemzeti érdekeknek. A magyar érdek harmadik eleme a tudás, a tehetség útját nem zárhatják el társadalmi különbségek, előítéletek vagy éppen politikai kapcsolatok. Az iskolakezdési támogatás pont azt szolgálja, hogy a gyermekek egyenlő feltételekkel futhassanak neki a tanévnek, ennél persze többre van szükség. A magyar érdek negyedik feltétele a biztonságos, emberhez méltó mindennapi élet, az Orbán-kormány ezen a téren is romokat hagyott maga után - szögezi le a kormányfő, majd hosszan sorolja, melyik területeken kell rendet tenniük. Óriási, emberfeletti munka lesz mindennek a rendbe tétele, és nem is fog egyik napról a másikra menni - figyelmeztet. A következő időszak döntései évtizedekre meghatározzák a települések életét, ezért minden beruházás esetében alapos tanulmányokra, a helyi érdekek figyelembe vételére van szükség. Meg fogjuk vizsgálni Szijjártó Péter minden olyan döntését és tárgyalását, melyek a BYD Magyarországnak nyújtott állami támogatásokra vonatkoztak - hangsúlyozza Magyar Péter a volt külügyminiszter új szerepvállalása kapcsán. A magyar érdek második feltétele az erős, tisztességes és fenntartható gazdaság, Magyarország örömmel fogad minden beruházót, mely a magyar érdeket szolgálja, a dolgozók tisztességesen keresnek, a települések fejlődnek, a vállalkozók megrendeléseket kapnak és nem a természet fizeti meg ennek árát. A magyar kkv-knak ugyanilyen figyelem jár, olyan gazdaságpolitikára van szükség, mely támogatja a családi vállalkozásokat, ösztönzi az innovációt és lehetővé teszi, hogy a magyar fiatalok itthon is boldoguljanak, erről szólnak a múlt héten benyújtott adójavaslataink - mondja a kormányfő. Ma ismét ilyen történelmi pillanatban vagyunk, mert egy hosszú, dicstelen korszak lezárult és rajtunk múlik, milyen országot építünk helyette - mondja a miniszterelnök. Az Orbán-kormány ránk hagyott öröksége súlyos: történelmi mértékű költségvetési hiány, szétzilált közszolgáltatások, egymás ellen fordított társadalmi csoportok. A magyar érdek első feltétele a működő és tisztességes állam, olyan intézményekre van szükség, melyek a törvényt, a közvagyont és a polgárok jogait védik, ezért módosítottuk az Alaptörvényt - mondja Magyar. Legnagyobb eredményeink a történelem során mindig akkor születtek, amikor a nagyjaink megtalálták a közös nevezőt - mondja a kormányfő. Magyar Péter a reformkor történelmi eredményeit sorolja, melyek a viták ellenére konszenzussal születtek meg, majd az 1956-os forradalmat hozza fel példaként a nemzeti összefogásra. A közelmúltból pedig Magyarország uniós- és NATO-csatlakozását említi meg hasonló eseményként. Ez lesz Magyar Péter felszólalásának címe, melyet most kezd. Hétfőn és kedden újabb rendkívüli plenáris ülést tart az Országgyűlés, mindkét napirend Magyar Péter felszólalásával kezdődik. A héten a parlament többek között a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalról, illetve a 2026-os parlament módosításáról tárgyal , így a kormányfői beszédben is szóba kerülhetnek gazdaságilag releváns kérdések. A legaktuálisabb téma persze most a köztársasági elnöki poszt betöltése azt követően, hogy az Alaptörvény módosítása miatt Sulyok Tamás mandátuma lejárt. Az Országgyűlésnek most 30 napja van, hogy új államfőt válasszon, a lehetséges jelölés folyamatáról is beszélhet a miniszterelnök. Címlapkép forrása: MTI Fotó/Bruzák Noémi
Eredeti cikk megtekintése →