← Vissza

news.bsdnet.hu

Itt az újabb! Immár hetedik alkalommal drágulnak az üzemanyagok a védett ár kivezetése óta

Magyar Nemzet 2026-07-20 17:16
Kedden újra nő az üzemanyagok nagykereskedelmi ára: a Holtankoljak.hu közlése szerint a 95-ös benzin bruttó 8 forinttal, a gázolaj pedig 9 forinttal drágul. Az utóbbi időben nem ez az első emelés: a védett árak június végi kivezetése óta immár hetedik alkalommal növekszik a nagykereskedelmi ár. A kérdés ugyanakkor az, hogy a nagykereskedelmi ár emelkedése mikor látszik majd meg a kutak áraiban, merthogy az utóbbi időben az átlagárat mintha kiláncolták volna. Bár az emelések folyamatosak, a dízel átlagosan 615, a benzin 595 forintba került hétfőn. Vagyis éppen annyiba, amennyit az Orbán-kormány márciusban védett árként megszabott. Felmerült olyan vélemény , hogy egyenesen kormányzati nyomás állhat a háttérben. Emellett az is beszédes, hogy számos olyan benzinkúton sem lépték túl a védett árszintet, amely valamely autópálya mellett található. Pedig köztudott, hogy ezek a töltőállomások az átlagnál akár 30-40 forinttal is drágábban szokták árulni az üzemanyagot. A védett árakat még márciusban vezette be az Orbán-kormány, reagálva a feszült olajpiaci helyzetre, amit elsősorban az akkor kirobbanó iráni háború okozott. A tarifákat úgy határozták meg, hogy az olajcégeket se sodorják lehetetlen helyzetbe, de az autósok és a mezőgazdasági vállalkozók se találkozzanak az egekbe szökő árakkal. Így lett a védett literenkénti ár a magyar rendszámmal és forgalmi engedéllyel rendelkező járművek számára a 95-ös benzinnél legfeljebb 595 forint, a gázolajnál pedig 615 forint. Később, kormányalakítását követően a Tisza-párt először átnevezte hatósági árazásra a védett árakat, és az a benzinkút tulajdonos, aki a kiírást nem módosította, pénzbüntetéssel nézett szembe. Majd szintén a kormánypárt kezdeményezésére, júniusban megszavazta a parlament a hatósági árak kivezetését, ami június 27-i hatállyal lépett életbe. A módosítás indoklása szerint elcsendesedett annyira a közel-keleti fegyveres feszültség, átjárhatóvá vált annyira a Hormuzi-szoros, illetve igazodott az új helyzethez az üzemanyagpiac, hogy szükségtelenné vált az ársapka. A hatósági árak kivezetése helyett a Fidesz-frakció azt javasolta, hogy azokat biztonsági árplafonként tartsa meg a kormány, tekintettel a bizonytalan geopolitikai helyzetre. A Tisza ellenben azzal érvelt, hogy a jogszabály módosítása tartalmazza a területért felelős miniszter, Kapitány István intézkedési jogát. Vagyis azt, hogy szükség esetén rendeleti úton szabhassa meg a legmagasabb kiskereskedelmi üzemanyagárakat. Kérdés, hogy megalapozottnak tartja-e most a Gazdasági és Energetikai Minisztérium vezetője a beavatkozást. Ha lép is ez ügyben Kapitány István, szem előtt kell tartania, hogy a jogszabályból kikerült a magyar rendszámú járművekre vonatkozó kitétel. Ez azt jelenti, hogy ha nálunk alacsonyabbak az üzemanyagárak, megindulhat a régiós benzinturizmus, melynek következtében a nem kívánt mértékben csappanhatnak meg a készletek.
Eredeti cikk megtekintése →