Polgár Judit: A felkérésnek nem tudok eleget tenni
Telex
2026-07-20 18:04
Cikkünk folyamatosan frissül!
„Életem megtiszteltetésének tartom a kezdeményezők felkérését a köztársasági elnöki pozícióra, rendkívül hálás vagyok érte” -kezdte bejegyzését hétfőn Polgár Judit, majd azzal folytatta, nagyra tartja a miniszterelnök gesztusát, hogy „pártjának meghatározó parlamenti súlya ellenére is független, pártok felett álló jelöltet kért fel köztársasági elnöknek.”
„Ugyanakkor nem érzek magamban elég erőt ahhoz, hogy magamra vállaljam egy megosztott nemzet egyesítésének történelmi felelősségét, így a felkérésnek nem tudok eleget tenni.”
Polgár Judit azt írta, hogy „egy új, független és elismert köztársasági elnököt minden tőlem telhető módon támogatok majd e célok elérésében.”
A bejegyzése alá Magyar Péter azt írta, hogy köszönik azt a rengeteg mindent, amit Magyarországért tett! „Talán sok millió magyar ember nevében mondhatom, hogy ha másként is, de a jövőben is számítunk Önre!”
Polgár Judit jelölését nagy vita övezte, a legtöbben a jelölési folyamatot kritizálták. Vélhetően ezekre a hangokra reagált hétfői bejegyzésében Magyar Péter miniszterelnök azzal a bejegyzésével, melyben azt írta: „A TISZA volt az első párt, amely megkérte az embereket, hogy küldjenek jelölteket a köztársasági elnöki pozícióra. Ahogy azt is elmondtuk, hogy a döntést az Országgyűlés hozza meg”. Bejegyzése alá ezután még kommentelt is, azt, hogy:
Nem társadalmi konzultációról beszéltünk, hanem azt kértük, hogy küldjenek ajánlásokat. Legalább 10 komolyan vehető jelölt érkezett, de a döntést végül a TISZA frakciójának és az Országgyűlésnek kell meghoznia. Ezt hívják képviseleti demokráciának és ezt írja elő a jelenlegi Alaptörvény.
Sulyok Tamás szombaton kora este jelentette be, hogy aláírja az Alaptörvény 17. módosítását , és ezzel hétfőn 0 órától már nem ő a köztársasági elnök . Feladatát ideiglenesen az Országgyűlés elnöke, Forsthoffer Ágnes vette át, őt Hallerné Nagy Anikó helyettesíti majd a parlamenti pulpituson.
Vasárnap a tudomány, a kultúra és a sport tizenhat szereplője levelet írt, Forsthoffernek, amiben Polgár Judit sakkozót javasolják köztársasági elnöknek. A levélre Magyar Péter még vasárnap este közölte , hogy „személy szerint hatalmas megtiszteltetésnek érezném, ha elvállalná a felkérést”, és jelezte, hogy hétfőn találkozik Polgárral és megkérdezi , hogy „az új Alkotmány elfogadásáig kész-e új szerepben szolgálni a hazánkat”.
Török Gábor politikai elemző a mostani elnökválasztási sakkozást a kormány és a miniszterelnök megtorpanásaként látja .