Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnökséget, itt az indoklás
NLC
2026-07-20 18:18
„Életem megtiszteltetésének tartom a kezdeményezők felkérését a köztársasági elnöki pozícióra, rendkívül hálás vagyok érte” – írta Polgár Judit a bejegyzésében, hozzátéve, hogy nagyra tartja a miniszterelnök gesztusát, hogy „pártjának meghatározó parlamenti súlya ellenére is független, pártok felett álló jelöltet kért fel köztársasági elnöknek.”
Ugyanakkor nem érzek magamban elég erőt ahhoz, hogy magamra vállaljam egy megosztott nemzet egyesítésének történelmi felelősségét, így a felkérésnek nem tudok eleget tenni.
Polgár Judit azt írta, hogy „egy új, független és elismert köztársasági elnököt minden tőlem telhető módon támogatok majd e célok elérésében.”
Polgár Judit (Forrás: Profimédia)
Polgár Judit neve vasárnap este került elő lehetséges államfőjelöltként, miután több közéleti szereplő nyílt levélben javasolta őt a megüresedett köztársasági elnöki posztra. A miniszterelnök ezt követően jelezte, hogy támogatná a jelölését.
A tisztség azt követően üresedett meg, hogy Sulyok Tamás szombaton bejelentette: aláírja a saját elmozdítását lehetővé tevő alkotmánymódosítást. Ennek nyomán hétfőtől már nem ő tölti be a köztársasági elnöki posztot, az államfői feladatokat átmenetileg Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke látja el.
A bejelentést követően Magyar Péter arra kérte a pártokat, a közélet szereplőit, civileket és magánszemélyeket, hogy tegyenek javaslatot az új köztársasági elnök személyére.
„Javasoljanak a pártok, a közélet szereplői, civilek és magánemberek. Mondják el, kit és milyen értékek alapján tartanak méltónak arra, hogy a Magyar Köztársaságot képviselje, a magyar embereket képviselje.”
Alig egy nappal később már a sakklegenda, Polgár Judit jelölése mellett állt ki.
Polgár Judit eddigi pályafutása mindig a teljesítményről szólt, s személyét övező elismerést nem politikai kötődésének vagy kapcsolatoknak, hanem kivételes tehetségének, szorgalmának, példátlan teherbírásának és a tisztességének köszönheti. Olyan magyar, akinek teljesítménye tiszteletet és elismerést vált ki itthon és szerte a nagyvilágban
– fogalmazott a miniszterelnök.
Kritikus fogadtatás
A jelölés bejelentése jelentős visszhangot váltott ki. Többen a társadalmi egyeztetés hiányát kifogásolták, mások pedig magát a jelölt személyét bírálták. Török Gábor politológus szerint ez volt az első olyan bejelentés, amely érezhetően megosztotta a Tisza Párt támogatói közösségét.
A kérdés a parlament hétfői ülésén is napirendre került. Bujdosó Andrea frakcióvezető azt mondta, hogy a Tisza-frakció egyhangú álláspontja szerint Polgár Judit a legalkalmasabb jelölt az államfői tisztségre, ugyanakkor a végleges döntést a következő frakcióülésen hozzák meg.
Polgár Judit végül visszautasította a felkérést, döntését pedig így indokolta: „Nem érzek magamban elég erőt”.
via