Hatalmas üzletet kötött a Netflix: csaknem 600 millió dollárért vásárolta fel Ben Affleck cégét
Mediapiac
2026-07-20 18:25
Újabb jelentős akvizíciót jelentett be a Netflix. A streamingóriás közel 600 millió dollárért megvásárolta Ben Affleck mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalatát, amelynek alapítója a tranzakció után is a cég mellett marad.
Netflix a tőzsdefelügyelethez (SEC) benyújtott dokumentumban erősítette meg, hogy 587 millió dollárt fizetett az InterPositive nevű vállalatért. A céget Ben Affleck 2022-ben alapította, a felvásárlással pedig a teljes munkatársi gárda is a streamingplatformhoz kerül.
A színész ugyanakkor nem távozik teljesen a projektből: tanácsadóként továbbra is segíti majd a Netflix munkáját.
A vállalat negyedéves eredménybeszámolóján Ted Sarandos társ-vezérigazgató arról beszélt, hogy a generatív mesterséges intelligenciát már mintegy 300 Netflix-produkcióban alkalmazzák. A technológiát elsősorban az utómunkák során használják, de szerepet kap a látványtervezésben és a vizuális effektek elkészítésében is, írja a Mafab .
Sarandos szerint az MI jelentősen felgyorsítja a bonyolult jelenetek elkészítését, különösen a nagyszabású tömeg- és csatajelenetek esetében, amelyek korábban sokszor idő- vagy költséghiány miatt nem valósulhattak meg.
Példaként Az amerikai kísérlet című dokumentumfilmsorozatot említette, amelyben 17 percnyi mesterséges intelligenciával kiegészített felvétel szerepel. Elmondása szerint ezek a jelenetek feleakkora költséggel és kétszer olyan gyorsan készültek el, mint hagyományos módszerekkel.
A Netflix vezetője ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a mesterséges intelligencia nem helyettesíti az alkotókat. Úgy fogalmazott, a sikeres filmekhez és sorozatokhoz továbbra is kiváló írókra, rendezőkre és művészekre van szükség, az MI pedig elsősorban a munkafolyamatok hatékonyabbá tételét szolgálja. Az így megspórolt összegeket a vállalat várhatóan új produkciók fejlesztésére fordítja.