Forsthoffer Ágnes: Ősszel szükség lesz a házszabály finomhangolására
444.hu
2026-07-20 21:00
Keddtől átmenetileg Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a köztársasági elnök feladat- és jogköreit, ebből az alkalomból Facebook-posztban vont mérleget a tevékenysége első szakaszáról. Forsthoffer megemlíti, hogy mivel sokan felrótták neki a jogvégzettség hiányát, onnantól kezdve, hogy az Országgyűlés elnökének jelölték, intenzív közjog tanulásba kezdett, amit még jelenleg is folytat. Elnökként több felkínált juttatást (elnöki rezidenciát, gépkocsit stb.) nem fogadott el, a hivatali működésről pedig azt állítja, kikéri munkatársai véleményét és javaslatait is.Rátér aztán az üléstermi konfliktusokra, melyekről azonban megjegyzi, hogy a megítélése szerint a házszabály és az Országgyűlésról szóló törvény fegyelmi jogkörre vonatkozó rendelkezései nem adnak kellően hatékony eszközt az elnöklő kezébe. Emiatt szerinte ősszel szükség lesz a házszabály finomhangolására: „Cél a munka hatékonysága és reális fegyelmi szabályok és szankciók megállapítása. A túlzó mértékű, akár több milliós előírt büntetések értelmetlenek, nem állják meg a helyüket a bíróságok előtt”– írta Forsthoffer Ágnes, aki az ülés menetét több alkalommal megzavaró videózással, illetve a közösségi oldalakon megjelent tartalmakkal kapcsolatban írásbeli figyelmeztetést küldött az érintett képviselőknek. „Kértem együttműködésüket a botránykeltés mellőzése és a közös népképviseleti munkánk kedvezőtlen társadalmi megítélésének elkerülése érdekében. A képviselők, a közjogi méltóságok, és a parlamenti munka iránti általános közbizalom rongálása egyetlen parlamenti képviselőnek sem lehet célja” – írja az Országgyűlés elnöke, aki kitért a képviselői hiányzásokra is: „Június hónapot illetően az indoklás nélküli hiányzásokat már nem tudtam elfogadni, ezért bizonyos esetekben sor fog kerülni képviselői illetmény csökkentésre. A munkahelyünket tisztelni kell, ahol a választók bizalmából, őket képviselve dolgozunk.” Forsthoffer Ágnest a következő időszakban dr. Hallerné dr. Nagy Anikó helyettesít az Országgyűlés élén.