← Vissza

news.bsdnet.hu

Lefoglalták a Fidesz teljes kommunikációs rendszerét, a nyomozók előzetes bejelentés nélkül érkeztek

ATV 2026-07-21 13:14
Erről Havasi Bertalan adott tájékoztatást, Magyar Péter várja a fejleményeket. Mint azt az ellenzéki párt kommunikációs igazgatója közölte, az ügyészség nyomozói előzetes bejelentés nélkül kedden megjelentek a Fidesz szervereit biztosító központban azzal a szándékkal, hogy lefoglalják a párt teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait. Havasi szerint ilyenre 1990 óta nem volt példa Magyarországon, mint fogalmazott: „Az önkényuralom a mai napon szintet lépett” – hozzátéve, hogy a Tisza a Fidesz „ jogi ellehetetlenítésére tesz kísérletet „. Mint a közleményben szerepel, a párt „sem a politikai, sem a jogi fenyegetésnek nem enged, nem hátrál és kiáll a Tisza Párt erőszakos önkényével szemben.” Az esetre Magyar Péter is reagált, ahogy azt közösségi oldalán írta : „A Fidesz saját tájékoztatása szerint a mai napon házkutatást és lefoglalást hajtottak végre nyomozók Orbán Viktor pártjának szerverei kapcsán. Várjuk az ügyészségi tájékoztatót!”
Eredeti cikk megtekintése →