← Vissza

news.bsdnet.hu

Orbán szójátékkal jelentette be, hogy Bóka János a Fidesz új frakcióvezetője

HVG 2026-07-21 17:08
„Habemus Bókam!” – írta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke egy szerda délutáni bejegyzésében , amelyhez egy közös fotót is csatolt önmagáról és Bóka Jánosról. A volt miniszterelnök ezzel a szójátékkal azt jelentette be, hogy Bóka Jánost választották meg a Fidesz frakcióvezetőjének a párt keddi elnökségi és frakcióülésén, a frissen megválasztott vatikáni pápákat ugyanis a „Habamus papam!”, vagyis a „Van pápánk!” felkiáltással szokták bejelenteni a Szent Péter téren. https://www.facebook.com/orbanviktor/posts/pfbid0yexLKScX8RVbocndeFVwGcLcAhMPnKSMdk9FKpS73NRuX33LY9kDbZrWnEfDfehLl?locale=hu_HU Gulyás Gergely múlt hétfőn jelentette be lemondását a parlamenti képviselőcsoport éléről, arra hivatkozva, hogy az aznap elfogadott tizenhetedik alkotmánymódosítás értelmében a következő választáson már nem indulhat, és úgy véli, olyan embernek kell vezetnie a frakciót, aki 2030 után is maradhat a parlamentben. A sajtóhírek már az ezt követő napokban arról szóltak, hogy Bóka János, az előző Orbán-kormány európai uniós ügyekért felelős miniszter lehet a befutó , ugyanis ő még csak a második képviselői ciklusát kezdte meg az Országgyűlésben, így nem esik a 12 éves mandátumkorlátozás alá. Később Bóka az Indexnek azt mondta, hogy amennyiben jelölést kap, és megválasztják, vállalja a Fidesz frakciójának vezetését . Orbán Viktor kedden azt ígérte, személyesen jelenti be szerda délelőtt , hogy milyen személyi változások lesznek a Fidesz parlamenti frakciójában. https://hvg.hu/itthon/20260721_orban-viktor-frakcio-havasi-bertalan-fidesz-szemelyi-kerdesek-szijjarto-boka-jogallam Nyitókép: HVG / Cabrera Martin
Eredeti cikk megtekintése →