Egymás után köszönnek el kollégái Palik Lászlótól
Mediapiac
2026-07-21 19:20
Palik László műsorából egymás után állt fel több korábbi kollégája. A Palikék Világa YouTube-csatorna igen népszerű lett az elmúlt években, az utóbbi időben viszont egymást érték a változások.
Komoly népszerűséget ért el Palik László YouTube-csatornája, amely Palikék Világa címmel indult el 2021-ben. Nemrég azonban 5 év után felállt a csapatból Wágner Tamás, aki a műsor kezdetétől jelen volt. Távozását nem sokkal azután jelentette be, hogy Ábel Anita is elköszönt a Palikék Világá tól – tudatta a story.hu .
Palik László Wágner Tamással és Konyári Edinkával indította el 2021-ben a Palikék Világá t, később Dombóvári Vanda is a csapat tagja lett.
Wágner Tamás a csatorna szerkesztője volt, de az Exatlon Hungary műsor meghatározó háttérembere is a TV2-n, amely műsort szintén Palik László vezette Gelencsér Tímeával.
Palik László most a Story magazinnak bevallotta: a változásokat normálisnak tartja.
„A változást az élet természetes és normális velejárójának tartom, pláne a mi szakmánkban ahol az embereknek időről időre szükségük van a megújulásra, hogy képesek legyenek folyamatosan a maximumon teljesíteni. Szóval szerintem ezek a folyamatok természetesek és normálisak” – mondta.
Noha jelenleg még nem tudni, pontosan hogyan alakulnak a dolgok, nem áll le a Palikék Világa . 2026 őszétől új formátummal és tartalmakkal jelentkeznek majd.
„Az, hogy hogyan alakul a csapat összetétele a jövőben az még képlékeny és nagyban függ a tartalmi fejlesztéseink végeredményétől. Szóval ezekre a kérdésekre ősszel fogok tudni válaszolni. De azt elmondhatom, rengeteg csodálatos pillanat, élmény, mély beszélgetés, könnyek és hatalmas kacagások kapcsolódnak a fejemben az elmúlt 5 évhez. Sok száz beszélgetés, sok száz emberi élmény. Nem tudnék egy beszélgetést vagy pillanatot sem kiemelni, mert valójában mindegyiket imádtam és visszanézve imádom most is” – fogalmazott Palik László.
„Az új és megújult formátumokat ősztől szándékozunk bevezetni és részleteket is akkor fogok tudni majd mondani, amikor már majd’ minden készen áll. Jelenleg gőzerővel dolgozunk, hogy minél színesebb és gazdagabb struktúrával folytassuk ősszel azt a munkát, amit immáron 5 éve kezdtünk el” – jelezte a YouTube-csatorna atyja.
A Palikék Világa műsorból jelenleg is elérhető heti három, ezek a Gurulunk , a Pertu és a best of Futtában című tartalmak – írta a story.hu.
Sosem gondolnád – Palik László elmondta, mi a szexi valójában