Erről eddig nem esett szó: vagyonnyilatkozat is kell az iskolakezdési támogatáshoz – nekiestek a tiszásoknak
Mandiner
2026-07-21 20:35
Mint arról beszámoltunk , egyhangúlag elfogadta a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás bevezetésével összefüggő törvények módosítását kedden az Országgyűlés. A juttatást két részletben fizetik: 50 ezer forintot készpénzben augusztus 24-ig, a másik 50 ezer forintot pedig utalványban novemberig.
Összeállításában a Magyar Nemzet rámutat , a fideszes Hegedűs Barbara a közösségi oldalán közölte, hogy bár a pártja is megszavazta a támogatást, az több ponton is ellentmondásos – a megszavazott javaslat ugyanis olyan családokat zárhat ki a támogatottak köréből, akik valóban rászorulnának a segítségre.
Amiről eddig nem igazán esett szó, de vagyonnyilatkozatot is le kell adni az iskolakezdési támogatás igényléséhez, és az egy személyre számolt jövedelem fogja meghatározni, hogy jár-e a támogatás!
Nem véletlen, hogy csalódott tiszások lepték el a kommentszekciókat, nagyon sokan írják, hogy nem erről volt szó, a Tisza egyértelműen hazudott:
„Nagy hűhó volt a semmiért”
„Ezek a döntések nem segítségek, ezek csak mézes madzag húzások! Ördögi ígérgetések! Megint egy átgondolatlan támogatás! Kiket támogat? Kik a jogosultak?
Megint kik jártak jól? Miért nem egyenlő minden gyermek? Miért vannak kivételek?”
„A Tisza mindent megígért és semmit sem ad!”
Sokan kiemelik, ez a támogatás a feltételek miatt csak azoknak jár, akik nem dolgoznak – ez pedig a 2010 előtti időket idézi vissza, amikor a szegényebb rétegeknek munka helyett inkább segélyt adott az állam...