← Vissza

news.bsdnet.hu

Sulyok Tamás: Lehet itt tréfálkozni azzal, hogy ki kinek a „bábja”, de az alkotmányjog nem vicc!

Telex 2026-07-22 07:00
Lezárta a hivatali teendőket, és a napokban kiköltözik az államfői rezidenciából Sulyok Tamás, a volt köztársasági elnök a Mandinernek adott interjújában azt mondta, törvényi kötelezettsége volt beköltözni, de sem ő, sem a felesége nem szeretett az elnöki rezidencián lakni. Sulyok Tamás a lapnak többek között arról is beszélt, hogy szerinte az elmozdításával megszűnt a jogállam Magyarországon, szerinte az eltávolítása alkotmányellenes, és beszélt arról is, miért telt neki öt napba meghozni azt a döntést, hogy aláírja az Alaptörvény 17. módosítását . Arra a kérdésre, mit szól ahhoz, hogy a Reuters a távozását úgy írta meg, hogy „ledőlt Orbán Viktor egyik hatalmi bástyája”, Sulyok Tamás azt mondta, ez abszolút nem észszerű megállapítás. Lehet itt tréfálkozni azzal, hogy kinek a bástyája dőlt le, meg hogy ki kinek a „bábja”, de az alkotmányjog nem vicc! Meg lehet ezt politikai úton is közelíteni, csak az kicsit olyan, mintha az egészségügyet a futball szabályaival próbálnánk megszervezni. Teljesen értelmetlen. Sulyok Tamás beszélt arról is, hogy szerinte Magyar Péter miniszterelnök olyan ideális köztársasági elnököt lát maga előtt, aki a politikai többséget képviseli – csakhogy ez csak a parlamentre vagy a kormányra lehet igaz. A volt államfő válaszolt arra is, milyen embernek ismerte meg Magyar Pétert: Beszélgetéseink nyomán is azt mondhatom, határozott politikai karakterrel rendelkezik, konkrét politikai koncepció mentén halad, a jogi megfontolások kevésbé érdeklik. Sulyok Tamás az interjúban értékelte az elnöki ciklusát, elmondta, hogy csalódott-e a Velencei Bizottságban, és azt is, mit fog most csinálni. Sulyok Tamás szombaton kora este jelentette be, hogy aláírja az Alaptörvény 17. módosítását . Sulyok megbízatása a törvény kihirdetését követő napon szűnt meg, azaz hétfőn 0 órától már nem ő a köztársasági elnök , feladatát ideiglenesen az Országgyűlés elnöke, Forsthoffer Ágnes vette át . Az aláírásról szóló videóban arról beszélt , hogy az Alaptörvényben foglalt kötelezettségének jogi lehetőségei és lelkiismerete alapos mérlegelése után eleget tesz. „Aláírásom köztársasági elnöki kötelezettségeim és a köztársasági elnöki intézmény iránt tanúsított teljes és minden körülmények közötti tiszteletem végső pecsétje.” Sulyok Tamást 2024-ben azután választotta meg öt évre az akkori fideszes többségű Országgyűlés , hogy Novák Katalin lemondott a kegyelmi ügy miatt. Sulyok mandátuma 2029. március 4-ig tartott volna. Magyar Péter már a kampányhajrában, a március 23-i nyíregyházi fórumán megígérte, hogy ha kétharmados felhatalmazást kapnak a választáson, módosítják az Alaptörvényt, és leváltják a Fidesz által kinevezett „bábokat”, Sulyok Tamást már akkor név szerint említette, majd kormányra kerülve bemutatta a Tisztítótűz-műveletet , mert szerinte a Tisza Párt április 12-én ennek a rendszernek a lebontására kapott „világos, soha nem látott kétharmados felhatalmazást”, és a most elfogadott Alaptörvény-módosítás „lezárja a fideszes rombolás korszakát”, hogy aztán az ígérete szerint elinduljon az új Alkotmány megalkotása, amelybe minden magyar embert szeretnének bevonni.
Eredeti cikk megtekintése →