Hiába állították le a Pázmány Campus tenderét, a pusztítás már megtörtént
24.hu
2026-05-08 13:09
Csütörtökön a semmiből bukkant fel a hír, miszerintLázár Jánosleköszönő építési és közlekedési miniszterérvénytelenítettea Pázmány Campusra kiírt kivitelezési közbeszerzést, hiszen az építési engedélyt a bíróságon megtámadták, a munka pedig a közeljövőben ezért biztosan nem indulhat el.
A tender győztese korábban a NER vállalkozói elitjéhez tartozóPaár AttilaWest Hungária Bau (WHB) nevű cége, a túlépítettOtthon Start-lakóteleprőlálmodó (a Bosnyák tér mellettinagyberuházástis jegyző) Bayer Construct, illetve a Laterex Zrt. hármasa lett, annak ellenére, hogy a Kész Építő Zrt-nél tizenegy milliárd forinttal drágább – 109,9 milliárd forintos – ajánlatot adtak be.
A rendszerbe itt csúszhatott némi hiba, hiszen a minisztérium az olcsóbb opciót rejtélyes okból érvénytelennek ítélte. Ezt a Kész (nem meglepő módon) jogsértőnek érezte, így előbb tavaly, majd néhány nappal ezelőttmásodszor is megtámadtaa közbeszerzési eljárást, remélve, hogy a munkát végül majd ők végezhetik el.
A Magyar Rádió egykori tömbjének helyzete persze nem csak attól függ, hogy a per milyen véget ért, hiszen az új kormány felállásával a teljes projekt bizonytalanná vált.