A Fidesz feljelenti az ügyészséget a szerverek lefoglalása miatt
Index
2026-07-22 11:21
A Gulyás Gergely helyét átvevő Bóka János Orbán Viktorral közös sajtótájékoztatóján felvetette, hogy a Fidesz feljelentést tenne hivatali visszaélés gyanúja miatt, miután az ügyészség a „demokratikus normákon túlterjeszkedve” lefoglalta a Fidesz szervereit.
Az ügyészség nyomozói előzetes bejelentés nélkül kedden megjelentek a Fidesz szervereit biztosító központban az NKA-botrány miatt, azzal a szándékkal, hogy lefoglalják a párt teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait.
A sajtótájékoztatót elmondásuk szerint két fontos okból tartották meg, annak ellenére, hogy a „házban nem működik semmi”: az egyik az „ ellenállási nyilatkozat ”, amelyet a Fidesz-frakció kedden elfogadott, a másik pedig Bóka János, vagyis a Fidesz új frakcióvezetőjének bemutatása .
„Az ügyészség egy konkrét ügyben nyomoz, meghatározott mandátum alapján, ebbe semmiképpen nem fér bele az, hogy egy párt teljes digitális infrastruktúráját és adatbázisait elvigyék” – fogalmazott Bóka János, aki kijelentette: fontolgatják, hogy feljelentést tegyenek az ügyben.
Orbán Viktor az NKA-ügyről azt írta a sajtótájékoztató után:
Az NKA-ügy egy koncepciós eljárás. Ürügy arra, hogy ellehetetlenítsék a Fideszt. Nyilvánvalóan politikai utasításra az ügyészség elvitte a Fidesz teljes tagnyilvántartását, levelezési rendszerét, bizalmas, személyes adatokat. Ilyen csak súlyos diktatúrákban szokott előfordulni.
A sajtótájékoztatóról itt olvashat bővebben, a bejelentés pedig 19:33-kor hangzik el.
(Borítókép: Bóka János 2026. július 22-én. Fotó: Németh Kata / Index)