← Vissza

news.bsdnet.hu

Lemondott a legfőbb ügyész

HVG 2026-07-22 12:59
Közleményben jelentette be Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész, hogy benyújtotta lemondását, amelynek értelmében megbízatása 2026. augusztus 25-vel megszűnik. „Az igazságszolgáltatás, benne az ügyészség függetlenségének és tekintélyének megóvása a demokratikus intézményrendszer egyik alapja. Az ügyészség nem válhat politikai szereplők küzdelmeinek eszközévé, és nem lehet napi politikai érdekek vagy hatalmi játszmák színtere” – írta a legfőbb ügyész, aki az Országgyűlés alelnökének küldte meg nyilatkozatát. Nagy úgy érzi, az utóbbi időszakban a személyén keresztül sorozatos, „az elfogadható szakmai és közéleti viták kereteit messze meghaladó támadások érték” az általa vezetett szervezetet, pedig ő véleménye szerint a jogszabályoknak megfelelően, kizárólag szakmai szempontokat figyelembevéve látta el feladatait. Nagy Gábor Bálint azt állítja, pályafutása során sem neki, sem a családtagjainak nem volt köze politikai pártokhoz, a legfőbb ügyészi pozíciót is kicsit több, mint egy éve tölti be. Ennek ellenére azt érzi, egyre gyakrabban fordul elő, hogy a büntetőeljárások szereplői, jogi képviselőként eljáró ügyvédek saját ügyeiket felhasználva politikai jellegű támadásokat intéznek az igazságszolgáltatás egyes szereplői, benne az ügyészség ellen. „Ezek a méltatlan kijelentések mára nemcsak engem és a tisztségemet érintik, hanem veszélyeztetik az ügyészség tekintélyét, sértik a függetlenségét, valamint az ott dolgozó több, mint négyezer szakember munkájába vetett közbizalmat is” – írta. A távozó legfőbb ügyész szerint rendkívül rossz üzenete van annak, ha a közéleti szereplők részéről azért merül fel igény a hivatalban lévő legfőbb ügyész leváltására, „mert az éppen folyamatban lévő büntetőeljárások nem az általuk elképzeltek szerint alakulnak”. Ennek eredménye szerint az, hogy a mindenkori legfőbb ügyésznek tartania kell attól, hogy ha tevékenysége nem felel meg a politikai elvárásoknak, eltávolíthatják. A legfőbb ügyészi tisztségről való lemondásom oka kizárólag az ügyészi szervezet érdekeinek szem előtt tartása: az ügyészség működése és függetlensége semmilyen körülmények között nem szenvedhet kárt a legfőbb ügyész körül kialakult nemtelen, politika által motivált küzdelmek miatt. Nem kívánok tovább részese lenni annak, hogy a személyem körül gerjesztett, valótlan alapokon álló, politikai célt szolgáló konfliktus az intézményi bizalom további erodálásának eszközévé váljon.
Eredeti cikk megtekintése →