Hadházy Ákost szavazták meg a legtöbben államfőjelöltnek – a horvát tengerparton értük el a volt politikust, sok újdonságot megtudtunk tőle magánéletéről is
Blikk
2026-07-22 13:03
Megvan, kit tartanának a legalkalmasabbnak a Blikk olvasói arra, hogy betöltse a köztársasági elnöki tisztséget. A közel tízezer szavazat csaknem 21 százalékával nyert az általunk hirdetett szavazáson Hadházy Ákos. A többség szerint – Polgár Judit "visszalépése" után – ő lenne a legalkalmasabb. Beszéltünk a győztessel és megmutatjuk azt is, milyen helyezést ért el a többi jelölt.
Eszes Andrea
Newsroom újságíró
Horváth Ádám
Newsroom újságíró
Ezeket látta már?
Mint arról korábban beszámoltunk, Sulyok Tamás július 18-án szombaton aláírta az Alaptörvény 17. módosításáról szóló törvényjavaslatot . Ezzel együtt azt is elfogadta, hogy lemondjon tisztségéről. Az új köztársasági elnök megválasztásáig a feladatokat az ideiglenes köztársasági elnök, Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke látja el.
Az ezt követő 30 nap – Sulyok Tamás lemondásától számítva – feltehetően arról fog szólni, hogy ki lenne a legalkalmasabb személy, aki egyaránt tudja képviselni az összes pártot, az összes politikust, az összes társadalmi réteget, minden magyar embert és egész Magyarországot.
Magyar Péter miniszterelnök néhány nappal ezelőtt egy Facebook-bejegyzésében hívta fel rá a figyelmet, hogy szerinte Polgár Judit nemzetközi sakknagymester lenne a legjobb jelölt a feladatra. Polgár Judit nem vállalta a miniszterelnök felkérését . Éppen ezért adott a kérdés, hogy ki lehet majd Magyarország köztársasági elnöke.
Megkérdeztük a Blikk olvasóit, hogy szerintük a közelmúltban felröppent nevek közül ki jöhet szóba? Az elképzelt, mondhatni fiktív listán szerepelt Bárándy Péter, Iványi Gábor, Forsthoffer Ágnes, Ungváry Krisztián, Romsics Ignác, Kepes András, Pálinkás József, Tölgyessy Péter, Karikó Katalin, és Hadházy Ákos .
Mostanra már tudható, hogy az említett 10 név közül az emberek közel 21 százaléka Hadházy Ákost tartaná a legalkalmasabbnak arra, hogy köztársasági elnök legyen . Második helyen Bárándy Péter, harmadik helyen pedig Forsthoffer Ágnes szerepel. Érdekes lehet megjegyezni, hogy az első helyen szereplő Hadházy Ákossal egyező százalékú szavazat érkezett arra a lehetőségre, hogy a felsoroltak közül egyik említett név sem nyerte meg a voksolók tetszését. Iványi Gábor, Kepes András, Karikó Katalin, Ungváry Krisztián, Romsics Ignác, Pálinkás József és Tölgyessy Péter 8-3 százalék közti szavazatokat kaptak.
Az első helyen szereplő Hadházy Ákos magyar állatorvos, politikus, független országgyűlési képviselő, korrupcióellenes aktivista. 2006 és 2014 között szekszárdi önkormányzati képviselő. Neve 2013-ban vált országosan ismertté, amikor fideszes képviselőként nyilvánosságra hozta a nemzeti dohányboltok kiosztása során feltárt visszaéléseket. 2014 és 2018 között a Lehet Más a Politika (LMP) tagja, 2016-tól 2018-ig férfi társelnöke. 2016-tól 2026-ig országgyűlési képviselő. 2018-tól független. Az Orbán-kormányok ideje alatt sorra hozta nyilvánosságra a korrupciógyanús ügyeket. A 2026-os országgyűlési választás után bejelentette visszavonulását.
Fontos hozzátenni, hogy egyelőre nem bizonyos, hogy az említett neveken felül, kik jöhetnek még szóba, ahogyan az sem, hogy pontosan kik és hogyan fogják megválasztani az új köztársasági elnököt. Magyar Péter korábban arról beszélt, hogy egy országos szavazást fognak indítani a legjobb jelöltek nevével, melyen minden magyar választópolgár részt vehet. A napokban történt "kommunikációs hiba", melynek során Polgár Judit neve szinte tényként került a nyilvánosság elé, ugyanakkor felvet némi kérdéseket. Biztosat, tehát továbbra sem lehet tudni sem a folyamatról, sem a személy kilétéről.
Miután a szavazás eredményeképpen olvasóink huszonegy százaléka Hadházy Ákos korrupcióellenes politikai aktivistára szavazott, megkerestük az egykori országgyűlési képviselőt, mit gondol az eredményről. Elmondta, hogy rendkívül megtisztelő számára a jelölés és az is, hogy a szavazók mintegy egyötöde rá szavazott.
"Megtisztelő és köszönöm azoknak, akik rám gondoltak és azoknak is, akik utcákon, tereken járva biztatnak" – nyilatkozta lapunknak. Arra a kérdésre, hogy elvállalná-e a közjogi pozíciót, azt válaszolta, hogy nem gondolkodott ezen, az elmúlt napok történései pedig azt mutatják, hogy ilyen dilemmával nem nagyon lesz dolga:
"Velem senki nem egyeztetett eddig és módfelett valószínűtlen, hogy ilyesmi történne. Az utóbbi hetekben és hónapokban az látszódott, hogy Magyar Péter miniszterelnök úr nem nagyon számít az én munkámra. Ezért sem gondolkodtam ezen a kérdésen. A választáson indultak ellenem és azt terjesztették, hogy aki rám szavaz, az a Fideszre szavaz, utána pedig semmilyen felkérés nem érkezett a miniszterelnöktől. Az alkotmányt pedig úgy módosították, hogy én már nem indulhatok újabb országgyűlési választáson" – tette hozzá.
Megkérdeztük a politikust, hogy ha ő jelölhetne valakit a köztársasági elnöki pozícióra, ki lenne az.
– Nem szeretném elvenni ezt a megtiszteltető címet senkitől, nagyon sok alkalmas ember van az országunkban erre a pozícióra, az önök listáján is sok alkalmas ember van. Egészen biztosan lehetne valakit választani. A kiválasztási folyamattal kapcsolatban általánosságban azt tudom mondani, hogy a társadalmi egyeztetésnek ne csak a látszatát adjuk meg az emberek számára, hanem valósan. Ha az az irány, hogy a társadalommal akarunk választatni, akkor ezt komolyan kell venni. A legutóbb gikszer épp azt mutatta, hogy így ezt nem szabad csinálni.
A politikus visszavonult a politikától, állatorvosként dolgozik a jövőben. – Amíg politizáltam, addig is figyeltem a rendelőm működését, ami szerencsére nagyon jól ment, abba sokat nem kellett bedolgoznom. A jövőben is figyelni fogom a politikát, szeretném, ha jobb lenne, mert eddig is sokat tettem azért, hogy ez jobb legyen. Ha nem szükséges beavatkoznom, akkor nem fogok megpróbálni, ha úgy látom, hogy kell, akkor nyilvánvalóan vagy könnyen lehet, hogy bekapcsolódom.
Mivel a politikus rendkívül aktív volt a közösségi oldalán az elmúlt években, a mai napig kap megkereséseket és válaszol is a kérdésekre, de a jövőben kevesebbet tervez ilyen ügyekkel foglalkozni. Mint mondja, a megválasztott helyi országgyűlési képviselővel nem vette fel a kapcsolatot. Hadházy Ákost a jövőben az édesapja által művelt szőlőben lehet majd megtalálni, mint mesélte, apja gyengélkedett az utóbbi időben, ezért a szőlőművelésbe is visszadolgozta magát. Tervei szerint a kisállat rendelőjében állatorvosként újra dolgozni fog. "Egyelőre mindkét tevékenységet élvezem!" – mondta.
A politikus a feltöltődésre is időt szakít a családjával, jelenleg a horvát tengerparton nyaralnak.
"Együtt van a család és ez elég jó dolog.!" A magánélet és politizálás közötti egyensúlyra mindig figyelt, bár ők is megérezték az ellene forduló támadásokat, gyalázkodásokat az elmúlt években. "De azért egyben van a család és jól megvagyunk" – tette hozzá. A családtagjai inkább örültek annak, hogy nem lett országgyűlési képviselő és nem fog politizálni aktívan. "Sok pozitív jelzést kapok az emberektől, amit ezúton is megköszönök mindenkinek."
Mivel a képviselő összesen tíz évet volt képviselő és a jelenlegi törvényi korlátozás három ciklus betöltésére szól, ezért ebből a lehetőségből kizárták.
– Sosem szerettem volna képviselő lenni, de mivel volt feladat, ezért indultam most is a választáson. Arra, hogy valaha fogok-e még aktívan politizálni, az attól is függ, hogy van-e erre szükség. Sok módja van az ebben való részvételnek, egyelőre élvezem ezt az életet és figyelem a politikai életet. Úgy gondolom, hogy a valódi rendszerváltás nem történt még meg, akkor fog megtörténni, ha a következő parlament egy valódi demokratikus szabályokkal megalakul és lesz valódi ellenzék és kormánypárt. Egyelőre nincs valódi ellenzéke a parlamentnek és ez a kisiklás az elnökválasztással kapcsolatban is ezért történhetett. Ebből a történetből is látszik, hogy szüksége van a kormánypártnak egy valódi ellenzékre, hogy ilyet ne engedjen meg magának, ami itt történt – fogalmazta meg véleményét Hadházy Ákos.
köztársasági elnök