● news.bsdnet.hu

Kezdjük azzal, hogy a mai Magyarországon is akadnak, akik elégedetlenek a választások eredményével, csalást emlegetnek, a komolyabb konteó-hívők egész legendáriumot terjesztenek arról, hogy „tulajdonképpen a Fidesz nyert, csak Soros kicserélte számítógéppel a címkéket, így a fideszes szavazatok a Tiszára mentek és viszont” – meg fogom kérdezni Soros Györgyöt, hogyan csinálta, mert én elképzelni sem tudom ennek a módját, igaz, csak tizenhat éves korom óta foglalkozom számítógépekkel, ami röpke negyvenkét év. (Képünk illusztráció) Abban viszont egyetérthetünk, hogy minálunk a legkevésbé Orbán Viktor elégedett az eredménnyel. Ha visszatekerhetné az idő kerekét, valószínűleg inkább meg is akadályozná a választásokat (talán erre szolgált volna az olajvezetékes-bombás ügyetlenkedés Szerbiában, de aztán mégsem élt a lehetőséggel), csak hát nem látta előre, mekkorát fog bukni. Ha látja: biztos nem lett volna itt semmiféle választás. Nos, léteznek még előrelátó állami vezetők, akik bölcsen számítanak tulajdon bukásukra és megelőzik azt. Például úgy, hogy örök időkre betiltják a választásokat, így aztán nincs is mit elbukni. Ilyen Daniel Ortega, Nicaragua elnöke, aki épp a minap jelentette be, példás őszinteséggel, hogy márpedig abban az országban többet választás nem lesz, nehogy az ellenzék győzzön. Punktum. Erre Orbán is képes, sőt hajlandó lett volna, ha nem bízik túlzottan a saját varázserejében – de ma Ortegáról lesz szó, a Novaja Gazeta Evropa elemzése nyomán, megjegyzéseimet szokás szerint csillag alatt teszem majd meg, a bekezdések végén. Nicaraguában többé nem tartanak választásokat, hiszen ezen az úton az ellenzék megpróbálhatná átvenni a hatalmat. Ezzel a józan ész szempontjából paradox kijelentéssel állt elő a nicaraguai vezető, Daniel Ortega, Oroszország szövetségese, akinek elnöki legitimitását sem az USA, sem az EU nem ismeri el. Az ország politikai terét már rég megtisztították minden másként gondolkodótól, de a választási színjátékokat ennek ellenére megrendezték. A következő szavazásra 2027 novemberében került volna sor. Miért volt szüksége egy ilyen lépésre a 80 éves vezetőnek, akinek a felesége már az alelnöki címet viseli, fia pedig az állam nevében ír alá megállapodásokat Moszkvával és Pekinggel? Ha nincs választás A 80 éves Daniel Ortega az utóbbi időben nem túl gyakran jelenik meg a nyilvánosság előtt. A kutatások szerint, amelyeket július 15-én a nicaraguai ellenzéki Confidencial című lap (mely természetesen száműzetésben működik) végzett, 2026 eleje óta mindössze hétszer látták. Legutóbb májusban mutatkozott, a forradalmár Augusto César Sandino születésének 131. évfordulóját megünneplő rendezvényeken. Ortega valószínűleg nem hagyhatta ki ezt az eseményt, hiszen évtizedeken át a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front egyik vezetője volt, amely baloldali csoportosulás 1961-ben pont Sandino tiszteletére kapta a nevét. Fegyveres harcot indítottak Anastasio Somoza diktatórikus rezsimje ellen, és 1979-ben győzelmet is arattak. Akkor Ortega a forradalmi kormány tagja lett, 1981-ben de facto egyedüli vezetővé vált, majd 1985-ben átvette az elnöki tisztséget (és ezt a szerepet 1990-ig töltötte be).* *Nem mellesleg, magát Sandinót is egy két generációval korábbi Somoza ölette meg 1933-ban: az illető utána 1937-ben átvette a hatalmat, és attól kezdve a Somoza-dinasztia uralkodott Nicaraguában 1979-ig. Sajátos, hogy most pedig az Ortega-dinasztia követezik, ha csak közbe nem jön valami, például némi lövöldözés. Ortega tehát nem hanyagolhatta el a július 19-i ünnepi dátumot – az 1979-es forradalom évfordulóját. A nicaraguai vezető beváltotta a 2026. július 8-i nyilvános megjelenéssel kapcsolatos várakozásokat: a beszéde meglehetősen szenzációsra sikerült. „ Itt többé nem lesznek választások!” – mondta ki Ortega, amikor az ország fővárosában, Managuában felszólalt. És hogy ne maradjon kétség, megismételte és pontosította kijelentését: „ Felejtsék el! Itt többé nem lesznek választások, hogy azokon megpróbálják átvenni a kormányzást, átvenni a hatalmat.” Hogy kik próbálkoznának ezzel? Az ellenzéki politikusok és aktivisták. Ezt követően Ortega megígérte, hogy a Nemzeti Közgyűléssel és a „megfelelő szervezetekkel” együttműködve olyan törvényeken fog dolgozni, amelyek „falakat és gátakat” emelnek a sandinisták ellenfelei elé. Nyilvánvalóan még magasabbakat és jelentősebbeket, mint amilyenek jelenleg fennállnak. Formálisan még semmi sem változott: nem született sem rendelet, sem törvény, sem alkotmánymódosítás az ügyben. De a nicaraguai rendszerben csak hetekben mérhető a távolság a téren elhangzottak és a La Gaceta hivatalos lapban közzétett szövegek között. Ezért a kérdés nem az, hogy lesz-e törvény erről, hanem az, hogy pontosan milyen lesz. Az első lehetséges támpontot azok az államok jelentik, ahol az országos választások intézményként nem léteznek. A vezető legitimitása örökletes vagy teokratikus, a képviselőtestületet pedig vagy kinevezik, vagy tanácsadó jellegű. Ilyenek például egyes perzsa-öbölbeli monarchiák, Brunei, ahol az 1960-as évek óta nem tartottak országos választásokat, valamint Eritrea (ahol az ország 1993-as függetlenné válása óta egyszer sem volt szavazás). Ugyanebbe a kategóriába tartozik most, a tálibok visszatérése után, Afganisztán is. A második kategória azok az országok, ahol a választásokat rendszeresen, ünnepélyesen és magas részvételi arány mellett tartják, de azok nem vezetnek semmiféle változáshoz. Ilyen például az Oroszországi Föderáció, Észak-Korea, Kuba, Kína vagy Türkmenisztán. Az El País spanyol lap azt feltételezi, hogy Nicaragua esetében most már a „hegemón párt vagy állandó hatalom modelljéről” lehet szó, „mint Észak-Koreában és Kubában, ahol a választások formálisan léteznek, de nem jelentenek valódi lehetőséget a hatalomért folytatott küzdelemre”.* *Valami ilyesmire törekedne Orbán is, ha még egyszer megkaparinthatná a hatalmat – vagy ha ez nem megoldható, az alábbi, harmadik variánsra. Eddig Nicaragua a harmadik kategóriába tartozott: vannak választások, és azok de jure versenyképesek, de az összes többé-kevésbé komoly riválist előre eltávolítják (van, aki börtönben végzi, van, aki emigrációban). Ez volt a 2021-es választásokig ismert nicaraguai modell, és erről mondott le Ortega 2026 júliusában. A rezsim evolúciója Ahhoz, hogy megértsük a fordulat mértékét, 36 évet kell visszamennünk az időben. 1990. február 25-én Daniel Ortega elvesztette az elnökválasztást Violeta Barrios de Chamorro ellen. A The New York Times akkor idézte Ortegát, aki megígérte, hogy tiszteletben tartja a nép akaratát, és aláveti magát annak. És valóban, a sandinista elnök betartotta a szavát: a hatalom békésen került át a győzteshez. Az országban a fokozatosan szüntették meg a demokrácia biztosítékait. Az elsőt lépést 2000 januárjában tették meg, amikor a már jóval tapasztaltabb Daniel Ortega megállapodott az akkori elnökkel, Arnoldo Alemánnal a választási reformról. Az első fordulóban a győzelemhez szükséges küszöböt 40%-ra csökkentették az érvényes szavazatok arányában (vagy 35%-ra, ha az előny a második helyezettel szemben meghaladja az öt százalékpontot). Dionisio Marenco, Managua egykori sandinista polgármestere emlékezett arra, hogy Ortega maga is megdöbbent, amikor Alemán minden előzmény nélkül javasolta a küszöb 45%-ról 35%-ra történő csökkentését. Ezen felül akkoriban kibővítették a Legfelsőbb Bíróság létszámát, és az elnökválasztáson alulmaradt jelöltnek parlamenti mandátumot – és ezzel együtt mentelmi jogot – garantáltak. Ez a reform hat évvel később kulcsfontosságú szerepet játszott. A 2006. november 5-i választásokon Ortega 38%-ot szerzett (9,7 százalékpontos előnnyel a legközelebbi riválisa, Eduardo Montealegre előtt) – és már az első fordulóban győzött. Az előző években Ortega választói támogatottsága mindig körülbelül ennyi – 38% – táján ingadozott: 1996-ban 37,8%, 2001-ben pedig 42,3% volt. De egyik alkalommal sem volt ez elég, mert a mérce magasabbra került. Ezt követően a korlátozásokat egyre gyorsabban és durvábban szüntették meg. 2009 októberében a Legfelsőbb Bíróság Alkotmánybírósága „alkalmazhatatlannak” nyilvánította a 147. cikkelyt, amely tiltotta az elnök második egymást követő alkalommal történő újraválasztását. A döntést éjszaka hozták meg, a bíróság azon tagjainak részvétele nélkül, akik nem voltak lojálisak a hatalomhoz.* 2014 januárjában eltávolították mind a mandátumkorlátozást, mind magát a bejutási küszöböt: ezentúl az nyert, aki egyszerű relatív többséget szerzett. 2016 nyarán a parlament megfosztott mandátumától 28 ellenzéki képviselőt. Ugyanezen év novemberében Ortega újabb ciklusra pályázott, melyet el is nyert. *Az éjszakai törvénykezés nekünk is ismerős lehet. A 2021-es választások már mindenféle jogi színlelés nélkül zajlottak le. A szavazás napjára hét potenciális elnökjelöltet vettek őrizetbe. A független megfigyelők adatai szerint a választók mindössze 18,5%-a járult az urnákhoz (a hivatalos részvételi arány eközben 65,23% volt). Ortega eredménye saját állítása szerint 75,9% lett. Egy évvel később a kormányzó Sandinista Front és az általa vezetett szövetség átvette az ország mind a 153 polgármesteri hivatalának irányítását.* *Hány fideszes népszavazást mondjak, amit hasonlóképpen „tettek érvényessé”? Nincs új a nap alatt, bár ez esetben inkább Ortega tanulhatott Orbántól, mint Obrán Ortegától, tekintve az események időrendiségét. Igaz viszont, hogy a módszert mindketten Moszkvától lesték el. A családbarát diktatúra Ortega jelenlegi döntésének megértéséhez vissza kell tekintenünk a 2025. februári eseményekre. Akkor a Nemzeti Közgyűlés alkotmányos reformot fogadott el, amely Latin-Amerikában példátlan módon bevezette az alelnöki tisztséget. Ily módon Ortega felesége, Rosario Murillo a legfőbb hatalom egyenjogú birtokosa lett. Ugyanekkor rögzítették azt is, hogy mi történik az egyik társelnök halála esetén: a másik társelnök kitölti azt a mandátumot, amelyre megválasztották. És csak akkor írnak ki előrehozott választásokat, ha mindkettőjükkel helyrehozhatatlan szerencsétlenség történik. Így oldották meg azt a feladatot, amelyet a személyi kultuszra alapuló rezsimekben általában kaotikusan és nem mindig kiszámítható módon rendeznek. A 2027-es választások mostani, Daniel Ortega által bejelentett törlése de facto jelentős változást hoz ebbe a rendszerbe: a „mandátum lejártáig” kifejezést „határozatlan időre” változtatja. Rosario Murillo szerepét már most sem lehet alábecsülni: ő írja alá a rendeleteket társelnökként, és a Confidencial leírása szerint összességében átvette a mindennapi irányítást az események felett. Apróságnak tűnik, de jelentős, hogy a 2026-os amerikai hivatalos dokumentumokban – mind a Pénzügyminisztérium április 16-i sajtóközleményében, mind Marco Rubio külügyminiszter június 8-i nyilatkozatában – kifejezetten „Murillo–Ortega-diktatúráról” esik szó. Pontosan ebben a sorrendben. Eközben a diplomáciai feladatok nagy része az elnöki pár fiára, Laureano Ortega Murillóra szállt át. Ugyancsak a Confidencial adatai szerint 2023 és 2026 között 26 „teljes körű felhatalmazást” kapott Oroszországgal, Kínával és Fehéroroszországgal kötendő megállapodások aláírására – vagyis gyakorlatilag a külügyminisztérium megkerülésével tölti be a fő külpolitikai tárgyaló szerepét. Moszkvában Laureano Ortega Murillot már régóta és jól ismerik. Oroszországba tett látogatásainak számát nehéz lenne megbecsülni – túl sok volt belőlük. Legutóbb idén utazott Oroszországba, a szentpétervári nemzetközi gazdasági fórumra. Laureano Ortega Murillo a világ legfontosabb gazdasági fórumának nevezte ezt az eseményt, és köszönetet mondott Vlagyimir Putyinnak „az együttműködés fejlesztésének lehetőségéért, valamint a közös ügyekbe való be nem avatkozásért folytatott küzdelem biztosításáért” a két szövetséges ország között. „ Mi mindig Oroszország mellett állunk, támogatjuk önöket a fasizmus elleni küzdelmükben, amelyet jelenleg Ukrajnában vívnak.” - mondta akkor a nicaraguai vendég az Állami Duma elnöke, Vjacseszlav Volodin fogadásán.* *Nincs is szebb annál, mikor egy egész országot sikerül családi vállalkozássá alakítani. „Papa-mama-gyerekek, csupa szív, szeretet...” Nincs ellenzék, de van elégedetlenség A választások lemondásáról szóló döntés első ránézésre túlzottnak tűnik: az ország politikai színtérét már régóta megtisztították minden „zavaró tényezőtől”. A hatóságok különösen aktívan kezdtek foglalkozni ezzel 2018 után, amikor az országban kormányellenes tüntetésekre került sor – amelyeket keményen levertek. Eközben a sandinisták nem csupán börtönbe zárták az ellenzékieket, hanem megtalálták a módját annak is, hogy kiszorítsák őket az országból. 2023 februárjában 222 politikai foglyot szállítottak charterjáraton az Egyesült Államokba, „hazaárulóknak” nevezve őket, és megfosztva őket a nicaraguai állampolgárságtól. Néhány nappal később további 94 embert fosztottak meg állampolgárságuktól, akik közül sokan már külföldön tartózkodtak. Az ENSZ elismerte, hogy a döntéseket a megfelelő eljárások betartása nélkül, kizárólag politikai alapon hozták meg. Összesen több mint 450 embert tettek hazátlan bujdosóvá (ezeknek körülbelül a fele politikai és társadalmi mozgalmak vezetője, valamint vallási közösségek képviselője volt). Több mint 310 nicaraguai újságíró él száműzetésben (a „Szólásszabadság és Demokrácia Alapítvány” civil szervezet adatai alapján). Az országon belül számukra – akárcsak a különféle aktivisták számára – veszélyes tartózkodni. A „Soha többé” (Nunca Más) emberi jogi civil szervezet adatai szerint 2026 áprilisáig Nicaraguában 5663 civil szervezetet tiltottak be a repressziók kezdete előtt létező több mint 7 ezer csoport közül. A szabadságjogok elleni masszív támadások valószínűleg legfrissebb epizódja az ügyvédek és közjegyzők engedélyeinek visszavonása. Erről július 13-án számolt be az ENSZ nicaraguai emberi jogokkal foglalkozó szakértői csoportja. Az engedélyek visszavonásáról nem érkezett előzetes értesítés, jogalapot nem hoztak fel, hivatalos magyarázatot sem adtak a történtekre. A csoport elnöke, Jan-Michael Simon ezt a jogok és szabadságok elleni támadás új szakaszának nevezte: a nicaraguai hatóságok beavatkozása a bíróságok munkájába nem újdonság, de az ügyvédi kar jelentős részének felszámolása már egészen más szintet jelent. És a legfontosabb mutató: 2018 áprilisától 2024 decemberéig politikai és gazdasági okokból legalább 838,4 ezer ember hagyta el az országot – a lakosság csaknem 13%-a. Elmentek azok, akik 2018-ban az utcára vonultak, és elméletileg 2027-ben is kimehettek volna. Ezeknek az embereknek a szerepe Nicaragua életében a mai napig igen jelentős: az ország fő devizaforrása a diaszpóra tagjainak keresete, akik segítik az otthon maradt rokonokat. Független közgazdászok becslései szerint a Nicaraguába irányuló pénzátutalások 2025-ben 6,2 milliárd dollárt tettek ki, ami a GDP körülbelül 27,8%-át jelenti. Politikai szempontból azonban a diaszpóra szerepe elhanyagolható: a kivándorlók nem gyakorolnak jelentős hatást az anyaországban zajló eseményekre. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az Ortega-családnak egyáltalán nem kellett kockázatokkal szembenéznie. A családon belüli hatalomátvételhez szükséges, hogy a történelmi sandinista mag elfogadja azt. Márpedig azt tudták, hogy ha egyáltalán elfogadják, csak fenntartásokkal fogják megtenni. Jobb az ilyesmit megelőzni.* *Itt látszik meg Ortega marxista neveltetése: következnek a sztálini tisztogatások. Így aztán 2025 júliusában letartóztatták Bayardo Arce parancsnokot, az SFNO történelmi Nemzeti Vezetősége kilenc tagjának egyikét. A bíróság már bűnösnek is találta pénzmosásban és közpénzek elsikkasztásában. 2026 februárjában minden tisztségéből felmentették, majd május 14-én letartóztatták és börtönbe zárták Francisco Lópezt, aki több évtizede a Sandinista Front kincstárnoka volt. A politikai foglyok listáján szerepel Enri Ruiz volt parancsnok (82 éves) és Álvaro Baltodano volt tábornok (73 éves).* *És a politikai foglyok börtönére kiteszik a táblát: „Kényszernyugalmazott állami vezetők Arany Alkony otthona”. Azért ne feledjük: ezek az éltes hivatalnokok semmmivel sem voltak ám különben fénykorukban Ortegánál. És ebben rejlik, minden jel szerint, a válasz arra a kérdésre, hogy miért éppen most döntött úgy Ortega, hogy betiltja a választásokat. Bármely kijelölt szavazási időpont potenciálisan törvényes gyülekezőponttá vált volna minden elégedetlen számára: olyan pillanattá, amelyre fel lehet készülni, és amelynek érdekében össze lehet fogni. És alig volt olyan, aki előre megjósolhatta volna az összes lehetséges következményt: még az autoriter rezsimek által vezetett országokban sem kizártak azok a helyzetek, amikor egy adott pillanatban minden elkezd eltérni az előre megírt forgatókönyvtől. Ezt figyelembe véve Daniel Ortega és Rosario Murillo nyilván úgy döntöttek, hogy biztosra mennek. Egyszóval Nicaraguában többet soha nem lesz választás, legalábbis Ortega reményei szerint. És vannak még hozzá hasonló politikusok. Csak jelzem, hogy vannak. Például Orbán – biztosak lehetünk benne, hogy ha még egyszer hatalomhoz jut, soha többé ki nem ereszti a kezéből. Tegyünk róla, hogy ne jusson. Szele Tamás