← Vissza

news.bsdnet.hu

Mélyponton a Fidesz népszerűsége – Orbán Viktor nem ezt látja, Magyar Péter gyurcsányi lejtőt emleget

Index 2026-07-22 19:14
Gulyás Gergely lemondott a Fidesz frakcióvezetői posztjáról , valamint Szijjártó Péter is bejelentette, hogy lemond országgyűlési mandátumáról , miután vezetői állást kapott a kínai BYD-nál. A 21 Kutatóközpont július elején arra jutott, hogy a biztos választók körében 67 százalék szavazna a Tisza Pártra, míg 24 százalékuk voksolna a Fidesz–KDNP-re. A  Medián adatai szerint Orbán Viktort a népesség több mint kétharmada nem látná szívesen a politikában, a mérések szerint 18 százalékosra apadt Fidesz szavazóbázisának 94 százaléka azonban kitart a volt kormányfő mellett. A közvélemény-kutatások adatai, valamint a Fidesz több meghatározó politikusának távozása után az Index közvetlenül a volt miniszterelnököt szólítottul meg. Orbán Viktort szerdai sajtótájékoztatóján arról kérdeztük, hogy bár korábban az egykori kormányfő azt mondta, hogy a Fidesz erősödésben van, de a mérések szerint gyengül a támogatottsága. Úgy látom, ahogy az önkény erősödik, úgy nő a Fidesz támogatása. Ez egy közlekedőedény. A politikának vannak fizikai törvényei. Aki a magyarok szabadságát eddig korlátozta, választási lehetőségét beszűkítette, az mind rajta vesztett. Most is ez fog történni. A magyarok nem fogadják el az önkényt, csak idő kérdése, amikor ez nyilvánvalóvá is válik. És ahogy az önkénnyel szembeni ellenállás nő, úgy fog erősödni az ellenzéki párt is, mert ki más erősödne, ha nem azok, akik ellenállnak az önkénynek – válaszolta Orbán Viktor az Indexnek. A  Závecz ugyanezen a napon közzétett  legfrissebb, 2026. július 13-a és 20-a között felvett közvélemény-kutatásának adatai szerint a biztos szavazók körében a Tisza Párt 74 százalékos támogatottságon áll, míg a Fidesz–KDNP esetében 19 százalék ez az arány. A teljes népességben 58 százalékon áll a jelenlegi kormánypárt, míg a legnagyobb ellenzéki erő 16 százalékon. Závecz Tibor és Hann Endre azt is vizsgálta, miért zuhan a Fidesz népszerűsége. Úgy látják, hogy nemcsak a verhetetlenség képének megszűnése játszhat közre, de az is egy komoly tényező lehet, hogy a korábbi kormánypárt több meghatározó politikusa is visszavonulót fújt, vagy éppen nem vesznek részt a napi ügyekben. Orbán Viktor  a szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a terveiről Tusnádfürdőn fog majd bővebben beszélni, addig nem árulja el, milyen eszközökkel küzdenek a Tisza ellen. Szijjártó Pétert lemondásáról elmondta, hogy a döntését „messzemenőkig támogatta”, de a közéletben még fontos szerepet vizionál számára. „30 éve nem állt 20 százalék alatt a Fidesz… Ma már csődbiztost is kineveztek” – reagált Magyar Péter miniszterelnök, a Tisza Párt elnöke a Závecz adataira. Egyre gyorsuló ütemben a gyurcsányi lejtőn az egykori állampárt. Eközben a Tisza-kormány minden nap a működő és emberséges Magyarországért dolgozik. Ma éppen áfacsökkentésekről döntünk. Lépésről lépésre. Nekik pedig maradnak a lámák és a köpködés – fogalmazott a kormányfő. (Borítókép: Tövissi Bence / Index)
Eredeti cikk megtekintése →