Megszűnt az óbudai Fidesz frakció
Index
2026-07-23 09:41
Kiss László, Óbuda polgármestere közösségi oldalán jelentette be , hogy a Pénzügyi- és Tulajdonosi Bizottság szerdai ülésén Kozma János és Malinás Sándor fideszes képviselők bejelentették, hogy kilépnek a Fidesz frakcióból. Ezzel a lépéssel a legnagyobb ellenzéki párt óbudai frakciója a minimum 3 fős létszám alá csökkent, ezzel pedig megszűnt létezni – legalábbis egyelőre így állnak a dolgok.
Elmondható, hogy kerületünk az első, ahol az önálló Fidesz frakció megszűnt
– újságolta a városvezető a posztban, viszont arról neki sincs bővebb információja, hogy miért döntöttek így a képviselők.
Hozzátette, hogy a maga részéről pártpolitikától mentesen, „kizárólag a kerület érdekeit szem előtt tartva” kíván együttműködni mindenkivel, így a fideszesek helyére bekerült két új, független képviselőtől is csak ugyanennyit kért viszonzásképpen. „Nagyon örülök annak, hogy egyre többen ismerik fel, hogy a helyi közéletet nem kell pártcsatározásoknak kitenni!” – fogalmazott.
(Borítókép: Kiss László 2025. augusztus 7-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index)