← Vissza

news.bsdnet.hu

NKA-botrány: előzetesben marad Bús Balázs, négy gyanúsított letartóztatását meghosszabbították

Blikk 2026-07-23 12:58
Újabb döntés született a Nemzeti Kulturális Alapot (NKA) érintő büntetőügyben: a bíróság négy gyanúsított letartóztatását három hónappal meghosszabbította, míg két másik gyanúsított esetében megszüntette a letartóztatást, és bűnügyi felügyeletet rendelt el. A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt folyó nyomozásban kezdeményezte a kényszerintézkedések felülvizsgálatát. Csorba Anita Newsroom újságíró Ezeket látta már? Az ügyészség nem nevezte meg, kiket érint a döntés , ám Bús Balázs, az NKA korábbi alelnökének ügyvédje, dr. Papp Gábor az Indexnek megerősítette, hogy védence az előzetes letartóztatásban maradó gyanúsítottak között van. A Kecskeméti Törvényszék közlése szerint a bíróság megállapította, hogy továbbra is fennáll a megalapozott gyanú, valamint a kényszerintézkedés indoka. A négy gyanúsított letartóztatását ezért 2026. október 25-ig meghosszabbították. A döntést a jelenlétük biztosításával és a bizonyítás befolyásolásának veszélyével indokolták, két esetben pedig a bűnismétlés veszélyét is figyelembe vették. Két másik gyanúsított esetében ugyanakkor megszüntették a letartóztatást, helyette 2026. november 23-ig bűnügyi felügyeletet rendeltek el. Ennek értelmében a kijelölt települést engedély nélkül nem hagyhatják el, és rendszeresen jelentkezniük kell a hatóságoknál. Az NKA-botrány azt követően került a nyilvánosság elé, hogy Molnár Áron színész azt állította: a Nemzeti Kulturális Alap állami támogatásokat juttatott olyan előadóknak és szereplőknek, akik a Fidesz mellett kampányoltak. Az ügyben indult nyomozás során a pénzügyi nyomozók hat embert vettek őrizetbe, akiket különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt hallgattak ki. A gyanúsítottak között van Bús Balázs, az NKA korábbi alelnöke, valamint több, a támogatási döntésekben részt vevő egykori vezető is. Nemzeti Kulturális Alap
Eredeti cikk megtekintése →