Magyar Péter egyértelműsítette, kit nem támogatnak köztársasági elnöknek
Kiskegyed
2026-07-24 10:02
A Tisza Párt frakciója napokon belül ülésezik, hogy megvitassa, ki legyen az ideiglenes köztársasági elnök Sulyok Tamás távozása után. Magyar Péter szerint több név is felmerült, de kizárólag olyan jelöltet támogatnak, akinek nincs politikai múltja a 2026 előtti évtizedekből.
„Nem társadalmi konzultációt ígértünk, ez egy dezinformáció” – hangsúlyozta Magyar Péter a kormányszóvivői tájékoztatón. Elmondása szerint a párt arra kérte az embereket és szervezeteket, hogy javasoljanak jelölteket, és indokolják meg választásukat. Hozzátette: „Most augusztusban csak ideiglenes, átmeneti időszakra választ majd a parlament köztársasági elnököt.”
Azt nézd, mit tett a vonaton, amikor kérte a jegyüket a kalauz, Magyar Péte...
Magyar Péter szerint sok jelölt neve merült fel, de konkrét döntés még nem született.
„Ha lenne sem mondanám, mert nem akarnám az esélyeit csökkenteni” – mondta, utalva arra, hogy korábban Polgár Judit neve is felmerült, aki azonban elutasította a felkérést. A szóvivő szerint a döntés elsősorban a Tisza-frakció kezében van, de fontos, hogy a párt elnöksége is egyetértsen a választással.
A Tisza Párt frakciója várhatóan még ezen a héten vagy a következő héten dönt az államfő személyéről.
Forrás