← Vissza

news.bsdnet.hu

IDEA: A fociszurkolók körében is a Tisza vezet, a fradistáknál azért még a Fidesz az első

Portfolio 2026-07-24 11:44
A kutatás szerint a hazai foci iránt érdeklődők 51 százaléka támogatja a Tiszát, míg a Fidesz–KDNP-re 28 százalékuk szavazna. Ez jelentős fordulat 2024 októberéhez képest, amikor a fociszurkolók 48 százaléka volt fideszes, és 30 százalékuk támogatta a Tiszát. A Fradi táborában kevésbé változtak meg az erőviszonyok: a szurkolók 42 százaléka továbbra is a Fidesz–KDNP-t, 28 százalékuk pedig a Tiszát támogatja. A kormánypártok támogatottsága ugyanakkor 2024 októbere óta 59-ről 42 százalékra esett a fradisták között, miközben a bizonytalanok aránya 4-ről 24 százalékra emelkedett. Az IDEA becslése alapján a Ferencvárosnak valamivel több mint egymillió felnőtt szurkolója van, több mint négyszer annyi, mint a második legnépszerűbb Újpestnek. A magukat fradistának vallók aránya azonban 2024 októbere és 2026 júniusa között 17-ről 13 százalékra csökkent. Összességében a magyar felnőttek 31 százalékának, mintegy 2,4 millió embernek van kedvenc hazai klubcsapata, miközben az NB I mérkőzéseit a lakosság kétharmada egyáltalán nem követi. A válaszadók 57 százaléka úgy gondolja, hogy az elmúlt években egyes klubok politikai okokból több állami támogatást kaptak a többieknél. Az ezt vallók közül a legtöbben a Ferencvárost és a Puskás Akadémiát nevezték meg kivételezett csapatként. Az IDEA Intézet az adatokat 2026. június 12. és 17. között, önkitöltős online kérdőívvel vette fel. Az ezerfős minta iskolai végzettség, életkor, nem, településtípus és régió szerint reprezentatív a magyar felnőtt népességre; a hibahatár az alapmegoszlásoknál legfeljebb plusz-mínusz 3–4 százalékpont. Címlapkép forrása: Magyar Péter Facebook-oldala
Eredeti cikk megtekintése →