← Vissza

news.bsdnet.hu

Elmondta a koronatanú kicsoda „Zsolti bácsi” - megszólalt az ügyészség

Blikk 2026-05-08 13:47
Bangó Sándor csütörtök este a TikTokon jelentette be, hogy vallomást tett az ügyészségen a Szőlő utcai Javítóintézetben történt bűncselekmény-sorozat kapcsán, és megnevezte a „Zsolti bácsi” néven emlegetett férfit. A koronatanú ugyanakkor jelezte, hogy a hatóság kérésére a férfi nevét egyelőre nem hozhatja nyilvánosságra, mivel ez veszélyeztetné a folyamatban lévő nyomozást. Az ügyészség megerősítette, hogy Bangó Sándor immár harmadik alkalommal tett vallomást, amelynek tartalmát jelenleg úgymond kiértékelik, de a nyomozás érdekeire hivatkozva további részleteket nem közöltek. Gyüre Bernadett Newsroom újságíró Ezeket látta már? A Szőlő utcai Javítóintézet botránya hónapok óta foglalkoztatja a közvéleményt. Ahogyan azt azIndexis megírta, az intézmény volt igazgatóját, Juhász Péter Pált szexuális kényszerítés és erőszak gyanújával vették őrizetbe, és jelenleg is letartóztatásban van. Az ügy során merült fel a „Zsolti bácsi” néven ismert férfi alakja, akinek kilétét eddig hivatalosan nem fedték fel. Bangó Sándor, aki mindössze 14-15 évesen került az intézménybe, korábban arcát és nevét vállalva beszélt nyilvánosan az ott tapasztalt visszaélésekről. A nyomozás során ő vált az ügy koronatanújává, ésmostani vallomása újabb fontos lépés lehet az igazság kiderítése felé. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség közleményében hangsúlyozta, hogyaz ügy teljes körű feltárása érdekében továbbra is soron kívül járnak el, és az ügyet egyetlen eljárás keretében vizsgálják. A hatóság ugyanakkor leszögezte, hogy a nyomozás nem nyilvános része a büntetőeljárásnak, ezért a bizonyítékokról és a nyomozati cselekményekről az eljárás jelenlegi szakaszában nem adhatnak tájékoztatást. „A nyomozás azonban továbbra sem nyilvános része a büntetőeljárásnak, ezért – figyelemmel a büntetőeljárás eredményességére – a rendelkezésre álló bizonyítékok és elvégzett nyomozati cselekmények megjelölésére és értékelésére az eljárás jelen szakaszában nincs mód. Az eddig kiadott sajtóközleményekben foglaltakon túlmenően további adat az ügyről csak annyiban közölhető – ahogy azt a megkeresésben szereplő személy is közölte a nyilvánossággal –, miszerint a volt jogi képviselője indítványára valóban megtörtént tegnap a hivatkozott tanú folytatólagos – a nyomozó ügyészségen immár harmadik – kihallgatása, amely vallomás kiértékelése és ellenőrzése folyamatban van, annak tartalma nem publikus”– fogalmazott az ügyészség. Szőlő utca
Eredeti cikk megtekintése →