← Vissza

news.bsdnet.hu

Újabb város érintett az azbesztszennyezésben: parkolóban bukkantak a veszélyes anyag nyomára

Divany 2026-05-08 13:35
A Greenpeace MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a szervezet a mérési eredmények ismeretébenazonnali kármentesítést és hatósági vizsgálatot kérta Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivataltól. A vizsgálatok két konkrét helyszínt érintettek a városban: az egyik aPozsonyi úti forgalmas kereszteződésnél található parkoló, amely lakóházak és egy temető közvetlen közelében fekszik, a másik pedig azEgeredi-domb lakóparkegyik utcája. Ez utóbbi helyszínen egy társasházépítés során használt azbesztes kőzúzalék az aszfaltozatlan útra is jutott, ami nagy kockázatot jelent a szálló por miatt. Bár a soproni polgármester korábban egy videóban úgy nyilatkozott, hogy adataik szerint nincsérintett közterületa városban, azt elismerte, hogy a magánberuházásokról nemrendelkeznek pontos információkkal. A közlemény kitér arra is, hogy a Vas Vármegyei Kormányhivatal már megerősítette a Greenpeace korábbi, Bozsokon végzett méréseit, ésközigazgatási hatósági eljárást indított az ügyben. Az előzetes adatok szerint a nyugat-magyarországi településeket érintő környezeti szennyezésjóval nagyobb mértékű, mint ahogyan azt korábban gondolták. A szervezet szerint az osztrák felelősség egyértelmű, mivel az ottani hatóságoknak évek óta tudomása lehetett az érintett bányákból származó kőzetek szennyezettségéről. A Greenpeace Magyarország levélben fordul az egészségügyi és környezetvédelmi miniszterekhez,azonnali és rendkívüli intézkedést sürgetve. Álláspontjuk szerint az elsődleges feladat a szennyezett területek teljes feltérképezése, az érintett részek intenzív locsolása, hogymegakadályozzák a porzást, valamint a veszélyes kőzetek mihamarabbi eltávolítása vagy biztonságos lefedése. A szakértők kiemelték, hogy amíg a végleges mentesítés nem történik meg, a lakosság érdekében elengedhetetlen az érintett területek elkülönítése. Simon Gergely, a szervezet vegyianyag-szakértője egy szakmai egyeztető fórum létrehozását szorgalmazza, amelyben a minisztériumok, a szakhatóságok, az önkormányzatok és a mentesítést végző cégek közösen döntenének a rövid és hosszú távú megoldásokról. Azügy rendezésnekérdekében a Greenpeace felajánlotta magyar és osztrák munkatársainak szakmai támogatását. Kapcsolódó:Így derült ki, hogy rákot okoz az azbeszt Múzsák a csók után Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában. Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen! hirdetés
Eredeti cikk megtekintése →