← Vissza

news.bsdnet.hu

Robbie Keane: Az egyetlen klub, amelyik akar engem, az a Barcelona

NB1.hu 2026-05-17 09:17
A Ferencváros vezetőedzője gratulált Győr bajnoki címéhez, majd a jövőjéről és a magyarországi változásokról is beszélt. A Ferencváros 3–0-ra legyőzte a Zalaegerszeget az NB I utolsó fordulójában, de ez sem volt elég a bajnoki címhez, amelyet az ETO szerzett meg. Atalálkozóután Robbie Keane vezetőedző gratulált a győrieknek, beszélt a saját jövőjéről, az idény tanulságairól és a magyar futball körüli bizonytalanságokról is. Először is gratulálok Győrnek, hihetetlen szezonjuk volt. Az utóbbi években a megszerzett pontjainkkal megnyertük volna a bajnokságot, de ez is mutatja, milyen idényt futottak” – mondta Robbie Keane. A vezetőedző szerint a Ferencvárosnak elsősorban saját magára kellett figyelnie az utolsó fordulóban. „A srácok briliáns munkát végeztek, nekünk csak a saját dolgunkra kellett koncentrálnunk” – fogalmazott. Keane az elveszített bajnoki cím kapcsán hangsúlyozta, hogy közösen kell vállalniuk a felelősséget. „Győztes típus vagyok, mindig nyerni akarok, és ebben a szezonban elmaradtunk ettől” – jelentette ki az FTC vezetőedzője. Ugyanakkor kiemelte, hogy a kupában és az Európa-ligában jól teljesített a csapat, és szerinte az is nehezítette a helyzetüket, hogy idény közben fontos játékosokat veszítettek el. A szakember szerint a következő szezon egyik kulcsa az lesz, hogy több hazai mérkőzést nyerjenek meg, mert főleg az idény elején nem volt elég stabil az együttes teljesítménye. Hozzátette, a télen érkező Mariano sokat javított a védekezésen és a stabilitáson. Robbie Keane a jövőjével kapcsolatos találgatásokról is beszélt, majd egy félmosollyal reagált az őt érintő pletykákra. „Az egyetlen csapat, amelyik érdeklődik, az a Barcelona, ők akarnak” – mondta viccelődve az ír edző. A Ferencváros vezetőedzője hangsúlyozta, nem foglalkozik a médiában megjelenő hírekkel. Nem tudom irányítani, mit mondanak rólam Angliában vagy bárhol máshol. Csak arra koncentrálok, amit itt csinálok” – tette hozzá. A sajtótájékoztatón szóba került a magyarországi kormányváltás is, amely miatt a szurkolók között is bizonytalanság alakult ki a klub jövőjével kapcsolatban. „Megértem, miért aggódnak a szurkolók, mert amikor változás történik, nem tudod, mi fog történni. Úgy gondolom, mindannyiunknak egyértelműségre van szükségünk” – fogalmazott Keane. Az FTC vezetőedzője szerint fontos lenne, hogy a sporttal kapcsolatban minél hamarabb világos üzenetek érkezzenek a jövőre nézve, mert az egész magyar futballnak stabilitásra van szüksége.
Eredeti cikk megtekintése →