Akadozik a gázolaj-utánpótlás egyes magyar kutakon, Grád Ottó is megszólalt
Economx
2026-07-24 17:21
Egyes hazai töltőállomásokon már most is akadozik a gázolaj-utánpótlás, miközben Magyar Péter is figyelmeztetett arra, hogy a nyári üzemanyagturizmus beindulása gondot okozhat a hazai kutakon.
A nagykereskedelmi és a kiskereskedelmi árak nem piaci alapú eltérése komoly kockázatot jelenthet az ellátás szempontjából, ezt a szakma már régóta hangoztatja, mondta Grád Ottó a jelentkező gázolaj-készlethiányokkal kapcsolatban.
A Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára az ATV-ben elmagyarázta: normál piaci körülmények között a hazai üzemanyag-ellátás körülbelül 70 százaléka a hazai finomítóból, 30 százaléka pedig importból származik. A Mol finomítója azonban most korlátozott teljesítménnyel működik, a tavaly őszi műszaki probléma javítása még mindig folyamatban van. Hozzátette, remélhetőleg szeptembertől helyreállhat a teljes kapacitás, mert jelenleg a finomító alig több mint 50 százalékos kapacitáson üzemel, ami messze elmarad a normál teljesítménytől.
Ez pedig még inkább felértékeli az import szerepét.
Grád Ottó felhívta a figyelmet arra is, hogy az év első felében az üzemanyag-fogyasztás mintegy 5 százalékkal, de valószínűleg még ennél is nagyobb mértékben nőtt az előző évhez képest, ami jelentősen megnövelte a termékigényt, emellett a július vége és az augusztus eleje hagyományosan a legnagyobb terhelést jelentő időszak az üzemanyagpiacon.
Ekkor zajlik a kelet-nyugati tranzit, amikor a nyugat-európai vendégmunkások útnak indulnak, valamint az észak-déli irányú forgalom, amikor a lengyel, cseh és szlovák turisták az Adriára utaznak. Ez jelentős többletfogyasztást okoz.
Mivel a hazai üzemanyagárak jelenleg alacsonyabbak, mint a szomszédos országokban, ez komoly extra terhelést jelenthet a rendszerre.
A kisekereskedők nem érvényesítették az áraikban a szerdai és a csütörtöki nagykereskedelmi áremelést, hétvégén pedig nem várható változás .
„Félek attól, hogy erre nem biztos, hogy fel leszünk készülve” – fogalmazott, hozzátéve, hogy itt az ideje alaposan átnézni a jelenlegi helyzetet, az árakat és a rendelkezésre álló fizikai kapacitásokat, mert az import behozatali költség jelenleg magasabb, mint a hazai finomítás költsége, ami veszélybe sodorhatja egyes importforrások fenntarthatóságát. Rámutatott, egyre több olyan importforrás van, ahol az importár gyakorlatilag megegyezik a hazai kiskereskedelmi árral – ezek a kisebb, független importőrök egyre inkább kiesnek a rendszerből, mivel senki nem fog veszteséggel importálni.
Az elmúlt fél évben két alkalommal is sor került a stratégiai készletek felszabadítására, amikor a benzin- és gázolajkészletek majdnem elfogytak.
Grád Ottó szerint fontos elkerülni, hogy a stratégiai készleteket ismét szabályozási eszközként vegyék igénybe, hiszen ezek kizárólagos feladata, hogy egy valódi fizikai ellátási válság – például kőolaj-beszállítási probléma vagy a finomító komolyabb műszaki leállása – esetén rendelkezésre álljanak.
A kőolaj világpiaci ára 100 dollár fölé emelkedett, az európai jegyzésárak pedig ezt is meghaladó mértékben követték ezt a trendet.
Grád Ottó szerint a piac újabb kockázati elemeket kezdett beárazni, például azt, hogy Kína bevonódhat az iráni a konfliktusba, és ott van a Vörös-tenger térségének kockázati tényezőként való megjelenése.
Azonnali megoldás nincs, mivel a jelenlegi helyzetet nem a magyar olajpiac, a kormány vagy a magyar fogyasztók idézték elő, hanem nemzetközi folyamatok állnak mögötte – állapította meg a szakember, aki szerint az olajpiaci szakembereknek és a kormányzat képviselőinek kell egyeztetni, és felmérni a rendelkezésre álló lehetőségeket, és ezek alapján megtalálni egy, a jelenlegi nehéz körülmények között is a lehető legjobb megoldást .
Megosztom