Gyászol Győrfi Pál
Mediapiac
2026-07-24 17:20
Negyvenhárom év után távozott az Országos Mentőszolgálattól Győrfi Pál, aki hosszú időn keresztül a szervezet szóvivőjeként és kommunikációs igazgatójaként dolgozott. A döntéséről most először beszélt részletesebben, elmondása szerint a búcsút valódi veszteségként éli meg.
Győrfi Pál már gyermekként közel került a mentők világához, szabadidejének jelentős részét mentőállomásokon töltötte. Tizennyolc évesen mentőápolóként kezdett dolgozni, később mentőtiszt lett, majd az Országos Mentőszolgálat egyik legismertebb arcává vált.
Pályafutása során hét kormányzati ciklus és kilenc főigazgató alatt maradt a szóvivői poszton. Mint mondta, minden vezetőváltás magában hordozta annak lehetőségét, hogy lecserélik, most azonban abban bízott, hogy tovább folytathatja munkáját. Júniusban leváltották szóvivői tisztségéből. Ezt követően felajánlották számára, hogy koordinátori munkakörben maradjon a szervezetnél, ő azonban hosszas vívódás után úgy döntött, teljesen új irányt választ.
Győrfi szerint mindkét lehetőség nehéznek tűnt: nem tudta elképzelni, hogy olyan munkát végezzen, amelyet nem érez igazán magáénak, ugyanakkor az is komoly érzelmi terhet jelentett számára, hogy elhagyja azt a szervezetet, amely gyermekkora óta meghatározta az életét.
„Ez számomra valódi gyászmunka” – fogalmazott a Storynak . Hozzátette, a történteket a gyász ismert szakaszain keresztül dolgozza fel, a sokktól és a dühtől a szomorúságon át az elfogadásig.
A távozás után elsősorban családjára támaszkodik. Felesége és négy gyermeke támogatása sokat jelent számára, és saját példáján keresztül azt szeretné megmutatni nekik, hogy a nehézségek új lehetőségeket is teremthetnek.
Jelenleg családjával a Balatonnál pihen, miközben a jövőjét tervezi. Régóta tart motivációs előadásokat és tréningeket, aktív a közösségi médiában, emellett az egyetemi oktatás és a könyvírás lehetőségét is fontolgatja. Győrfi Pál úgy fogalmazott, a mentőszolgálatnál eltöltött több mint négy évtized semmivel sem pótolható, és életének mindig különleges része marad. Ugyanakkor bízik abban, hogy új feladatok és kihívások várnak rá.
Az elmúlt hetekben számos támogató üzenetet kapott egykori kollégáitól, mentőorvosoktól, ápolóktól, gépkocsivezetőktől és mentésirányítóktól. Mint mondta, ezeket az üzeneteket egész életében megőrzi, korábbi munkatársai pedig nagyon fognak hiányozni neki.