← Vissza

news.bsdnet.hu

Orbán Viktor: Voltunk, vagyunk, leszünk!

Magyar Nemzet 2026-07-24 17:40
A hagyományoknak megfelelően szombat délelőtt tartja tusványosi helyzetértékelését Orbán Viktor. Az idei előadás abban a tekintetben biztosan más lesz, hogy tizenhat éves kormányzati pozíciót követően idén a Fidesz ellenzékbe került. A pártelnök Tusványoson rendre széleskörű helyzetértékelést tart, a kormányzás távlati céljairól, a hazánk és a világ előtt álló kihívásokról egyaránt szót ejt. A beszédek nagy érdeklődésre tartanak számot, azokról a közéletben rendre élénk eszmecsere folyik. A mostani beszédében Orbán várhatóan szót ejt az április 12-e óta Magyarországon végbement politikai átalakulásról, amire már szerdán a Fidesz székháza előtt tartott sajtótájékoztatón is utalt. Ott részletesen beszélt a Fidesz elnöksége által a héten elfogadott ellenállási nyilatkozatról , amely szerint az alaptörvény 17. módosítása után Magyarország többé nem demokratikus jogállam. Meglátásuk, hogy az önkénnyel szemben minden állampolgárnak jogában áll fellépni. Úgy vélik, ha minél többen emelik fel a hangjukat, annál hamarabb visszatérhetnek a Tisza Párt uralma miatt megszakadt békés, biztonságos és szabad magyar élethez. A volt kormányfő a HírTV újságírójának az ellenzéki ellenállási nyilatkozattal kapcsolatos kérdésére úgy felelt, hogy Miután négy győztes választás után idén a Fidesz ellenzékbe került, így olyan helyzet állt elő, amire utoljára 2002-ben volt példa. Akkor Orbán Viktor szintén egy választási vereséget követően, röviddel a miniszterelnöki megbízatásáról való leköszönés után lépett színpadra Tusnádfürdőn. A Magyar Nemzet korabeli beszámolója szerint 2002-ben Orbán Viktor tusványoson közölte, hogy a polgári oldalnak változtatnia kell gondolkodásán, mivel a közéletet eddig a kormány felől nézte. Majd arról értekezett, hogy a következő választásokra Kérdésekre válaszolva leszögezte, hogy a választási kampányban a volt kormánypártok valamit elhibáztak, mert az eredmény nem az lett, amit vártak. Úgy vélte, meg kell vizsgálni, miért voltak olyan sokan, akik azt akarták, hogy ne az ő kormányának politikája folytatódjon. – fogalmazott. Az ellenállási nyilatkozat kiadását követően várható, hogy a jobboldali tábor megerősítését célzó gondolatok és a jövőre vonatkozó iránymutatások a Fidesz elnökének az idei beszédében is megjelennek. De minden bizonnyal a külpolitikai folyamatok is szóba fognak kerülni, ami az utóbbi években hangsúlyos volt Orbán Viktor tusványosi helyzetértékeléseiben. A 2023-as beszédében kiemelte, hogy az emberiség történetének különösen veszélyes időszakát éljük, ezek a nagy változás évei. Mint jelezte, Kína elmozdította a világ egyensúlyát, ez pedig régi félelme a nyugati világnak. Elmondta, hogy sohasem volt ilyen gyors és tektonikus globális egyensúlyváltozás, mint amiben ma élünk. Míg 2018-ban például előre megjósolta az orosz–ukrán háborút. – fogalmazott nyolc éve Orbán Viktor. Korábban, 2016-ban a világ első hivatalban lévő politikai vezetőjeként Tusványoson állt ki Donald Trump amerikai elnökjelölt mellett. Borítókép: Orbán Viktor tusványosi előadása 2025-ben (Fotó: Hatlaczki Balázs)
Eredeti cikk megtekintése →