● news.bsdnet.hu

Az első világháború kitörésekor a ma Kanada részét képező Új-Fundland még a Brit birodalom autonóm domíniumaként létezett, ugyanis úgy döntött, hogy nem lép szövetségre a kanadai konföderációval. A területet főként angol és ír bevándorlók leszármazottai lakták, és rengetegen foglalkoztak tőkehal-halászattal. Amikor 1914-ben Nagy-Britannia hadat üzent Németországnak és kitört az első világháború, Új-Fundlandon durván működött a háborús propaganda, és sikerült elérni, hogy rengeteg fiatal férfi – esetenként még nem is nagykorú fiúk – önkéntesen jelentkezzenek harcolni. A háború során a lakosság férfitagjainak nagyjából tizede, harcképes korban lévő férfiainak pedig gyakorlatilag harmada indult el, hogy segítsenek a szövetséges erőknek. E csapat első állomása volt a Dardanellák ostroma a Gallipoli-félszigeten, és a katonák itt töltött idejére fókuszál a The Caribou Trail. Az Új-Fundlandi Regiment később Franciaországban és Belgiumban is harcolt, előbbinél sajnálatosan masszív veszteségeket elszenvedve. Erőfeszítéseikre való megemlékezésként összesen hét rénszarvas-szobrot emeltek (ugyanis az állat szerepelt a jelvényükön): egyet otthonuknál, négyet Franciaországban, egyet Belgiumban, és pár éve, 2021-ben utoljára az utuk kezdetét jelképezőt Törökországban. Ez a „karibu-ösvény”, ami a játék címét adja. [+] Mi Fishert, az egyik katonát irányítjuk, épp, amikor bajtársaival megérkezik Gallipoliba. Fisher közeli cimborái Lonnie és Gordo: előbbi hiszékeny, érzékeny, nagyon fiatal, de bátor; utóbbi – aki nem sokkal idősebb – pedig egy vagány, komisz, gyakran szarkasztikus, de nagyon hűséges srác. A trió köré van szervezve a narratíva, ahogy időt töltenek egymással, próbálják teljesíteni a feladataikat vagy épp csak elütni az időt, amíg nem történik semmi az árkokban. Fontos szerepet játszik még hétköznapjaikban Ogden, Homéroszt idéző tisztjük, aki igazából azért kapta ezt a rangot, mert egyetemet végzett – így komoly harci vagy taktikai tapasztalata neki sincs. [+] Fontos kiemelnem, hogy ez nem úgy háborús játék, mint egy Call of Duty vagy Battlefield. Itt nincs lövöldözés, nincsenek bevetések, és nem kell kiiktatnunk egy halom ellenséget. Egy sztori- és karakterközpontú, már-már sétaszimulátor-szerű élményről van szó, ami empatikusan, érzékenyen, és nagyon meghatóan mutatja be, hogy miként éltek a háború akciómentes perceiben, hónapjaiban ezek a fiatalemberek, milyen kételyeik, félelmeik, vagy épp vágyaik, álmaik voltak. Valamennyire a Ubisoft príma Valiant Hearts-párosához tudnám hasonlítani, csak itt 3D-ben. A bázison körbemászkálva szóba elegyedhetünk a többiekkel, illetve találhatunk leveleket, feljegyzéseket és tárgyakat. Ezeknél olvashatunk pár gondolatot Fishertől, illetve egy általánosabb tájékoztatót, ami kifejezetten érdekes, hiszen egy kevésbé ismert témát, korszakot, egységet dolgoz fel. Én nagyon élveztem, hogy ennyi mindent megtudhattam Új-Fundlandról és erről a korszakról ezeknek a srácoknak a szemein keresztül. [+] A Caribou Trail ráadásul elképesztően jól egyensúlyoz a dráma és a humor között. Nagyon kemény például, amikor egy egyórás tűzszünet erejéig kimerészkedhetünk a senki földjére, hogy begyűjtsük a halottak dögcéduláit: pontosabban azokat az azonosításra használt érmeszerű lemezkéket, amik az elődei a modern verzióknak. Ausztráliai, új-zélandi és angol holttestek sokaságát fedezzük fel sajátjaink mellett, családi fotók, el nem küldött levelek, utolsó fohászok kíséretében. Az egész mélyen megrendítő, pláne, amikor egy angolul épp beszélő török tiszt világít rá arra, hogy gyakorlatilag magunk sem tudjuk, hogy miért harcolunk itt, a világ végén. A bajtársiasság áll azonban mindenek felett, és a célunk inkább túlélni és segíteni egymáson. A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!